Hírek
2021. Szeptember 24. 08:52, péntek | Helyi
MÁR 400 EZERNÉL IS TÖBBEN CSATLAKOZTAK
Már 400 ezernél többen csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz- jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Budapesten.
Hollik István úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke "egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot".
Elmondta azt is, hogy a petícióhoz október végéig lehet csatlakozni. Úgy fogalmazott, hogy továbbra is lehetőség lesz közterületeken aláírni a petíciót, de "most el is megyünk minden állampolgárhoz, bekopogtatunk hozzájuk, és megkérdezzük, egyetértenek-e velünk".
Hangoztatta azt is, hogy a baloldal "az előválasztásnak nevezett showműsor keretében" közel egy hónap alatt 160 ezer aláírást gyűjtött össze, jóval kevesebbet, mint a Fidesz-petíció szűk három hét alatt.
Hollik István szerint Gyurcsány Ferenc többször is bizonyította, hogy nem a magyar nemzeti érdek vezérli, hanem a hatalom megragadása és az abban maradás. Kijelentette, hogy annak idején miniszterelnökként azt a baloldalt vezette, amely "folyamatosan adókat emelt, és úgy kezelt válságot, hogy megszorításokat vezetett be". "2022 arról fog szólni, hogy ezt a politikát visszaengedjük-e a hatalomba, vagy sem" - szögezte le, rámutatva, hogy ma is Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője.
A 2006-os eseményekkel kapcsolatban a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy "ami 15 évvel ezelőtt történt, az menthetetlen, megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan". Ezt a baloldali politikusok is tudják, csak éppen Gyurcsány Ferenc "bedarálta őket maga alá" - tette hozzá. Szerinte ezért "nem merik kimondani", hogy Gyurcsány Ferenc "a múlt, amelyet nem szabad visszaengedni, hiszen Magyarország ma jó úton halad, (...) és azt kell mondanunk, hogy Magyarország további erősödésében, felemelkedésében a legnagyobb kockázatot ma Gyurcsány Ferenc jelenti".
A volt kormányfő Hollik István fogalmazása szerint kirabolta az országot, amikor a rendszerváltás után "kommunista elvtársaival az állami vagyont kiprivatizálták saját maguknak". Kormányzása alatt tönkretette, "2010-ben államcsődhöz közeli helyzetbe juttatva hazánkat", az őszödi beszédben pedig "bevallotta, hogy csalással nyertek választást, hiszen hazudtak a választóknak" - mondta Hollik István. Hozzátette: "ezek közül máshol egy is elég lenne ahhoz, hogy az illető eltűnjön a közéletből".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
