Hírek
2012. Július 27. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Magyarok Kenyere program
Dr. Korinek László egyetemi tanár, akadémikus a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója felhívást tett közzé, melyben kéri a településeket, hogy közös összefogással és jó szándékkal minél többen vegyenek részt a magyarok kenyerének előállításában ezzel is emelve államalapítási ünnepünk méltóságát.
Felhívás
Talán Ön is hallott már 2011-ben az – akkori nevén – Nemzet Kenyere programról, amelynek keretében az egész Kárpát-medence magyar lakta településeiről (Sepsiszentgyörgytől Lendváig, Pozsonytól Zentáig) összegyűjtött 10 tonna búzát összeöntve és megőrölve augusztus 20-án Pécsett elkészült az a jelképes kenyér, melyet a város polgármestere méltó ünnep keretében szelt fel.
Ezen túlmenően több mint 6 tonna lisztet a dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt 2300 gyermeknek juttatunk el, akik így több hónapon keresztül tényleg magyar kenyeret ehettek Erdélyben.
Álláspontunk szerint ez a politikamentes népi kezdeményezés jól jelképezte a nemzet összetartozását, valamint szolidaritását.
A program idén is folytatódik – a védjegy bejegyzése során tapasztalt nehézségek miatt immár – Magyarok Kenyere néven. A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel szeretnénk kibővíteni települési szintre is a programot, hogy helyben szervezzenek hasonló rendezvényeket. A felhívásunkkal főként azokhoz a magyarországi településekhez fordulunk, melyeknek a határokon túli magyarlakta területeken testvértelepüléseik vannak.
Javasoljuk, hogy a szerényebb anyagiakkal rendelkezők települések – akár postán – küldjenek és kérjenek lisztet testvértelepülésüktől, s a kapott lisztet ki-ki a sajátjához keverve úgy készítse el augusztus 20-ra a közös kenyeret, hogy majd mindenki – határokon innen és túl – ugyanazt a kenyeret szelhesse meg. A tehetősebbek önkormányzatok ezt, küldött búzával vagy helyi jellegzetes gabonával (például rozzsal) ugyanígy megtehetik, s ezeket összeőrölve hasonlóan közös kenyeret készíthetnek.
Tekintettel arra, hogy csak ránk, magyarokra jellemző, hogy az államalapítási, valamint az Új Kenyér ünnepe egybeesik, így sajátos új színt adhatnánk ennek a szép hagyományú ünnepnek.
Bízom benne, hogy közös összefogással és jó szándékkal sikerül minél több település részvételével előállítani a magyarok kenyerét és ezzel is emelni az ünnep méltóságát.
Dr. Korinek László
egyetemi tanár, akadémikus
a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:
