Hírek
2026. Január 21. 06:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
LOPOTT KOCSIVAL INDULT FÜRDŐZNI
Ellopott egy autót, majd azzal hajtott el fürdőzni egy vezsenyi férfi. A kocsiban talált pénzből megtankolt és meg is reggelizett. A rendőrök rövid időn belül elfogták, őrizetben várja a bíróság döntését.
Gépkocsilopásról érkezett bejelentés a rendőrségre.
Egy vezsenyi lakos elmondta, hogy gépkocsiját pár pillanatra hagyta járó motorral a ház előtt, és mire visszament az autóhoz, már hűlt helyét találta.
Benne voltak többek közt a személyes iratai, a bankkártyái és a pénze.
A bejelentő egy helyi haragosára gyanakodott.
Kamerafelvételek alapján a rendőrök azonosították az elkövetőt, akire a sértett utalt.
Azonnal keresni kezdték a kocsit és a vezsenyi lakost. Rövid időn belül megtalálták az 54 éves férfit egy tiszakécskei fürdőben, a belépőt az autóból magához vett 100 ezer forintból vette, és meg is reggelizett.
Előtte a pénzből a kocsit is megtankolta. Mielőtt bement a fürdőbe – elmondása szerint azért, hogy az autót ne lopják el –, az indítókulcsot és leszerelt rendszámot eldugta Tiszakécskén.
Az előállított és gyanúsítottként kihallgatott férfit kétrendbeli lopás bűntett, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt vették őrizetbe, és kezdeményezték letartóztatását. A gépkocsit megtalálták és visszaadták a tulajdonosának.
Mindig legyenkellően elővigyázatos, hiszen egy járó motorral nyitva hagyott jármű nemcsak csábítás, hanem könnyű célpont is lehet a tolvajok számára. A rövid időre, „csak egy percre” otthagyott autó is eltűnhet. Ez azonban nem mindig végződik ilyen jól. A fenti esetben a sértettnek szerencséje volt: az autó előkerült, a tolvajt a rendőrök rövid időn belül elfogták.
Mit tehet a megelőzés érdekében?
Soha ne hagyja járó motorral az autót, még rövid időre sem!
Mindig zárja be a járművet, és vigye magával az indítókulcsot!
Ne hagyjon értéket, iratot, bankkártyát a kocsiban!
Ne bízza a szerencsére! Egy apró figyelmetlenség komoly károkat okozhat!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
