Hírek
2024. Augusztus 01. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
LOPÁSBÓL ÉLTEK
Egy 18 és egy 22 éves helyi férfit gyanúsítanak a karcagi rendőrök azzal a lopássorozattal, ami 2024. februártól borzolta a tiszabőiek kedélyét.
Az ereje teljében lévő két férfi az év elején bement egy ház udvarára, és az egyik épületből autóalkatrészeket, generátort, gyújtáskapcsolót, téligumikat loptak, sőt, leszerelték és magukkal vitték a ház biztonsági kameráját.
Ugyanezen a napon egy másik portára is ellátogattak, onnan hat darab 4 méteres fagerendát zsákmányoltak.
Ezt követően gyakorlatilag rendszeressé váltak a lopások: volt, hogy néhány tízezer forintra rúgott a kár, de volt olyan is, hogy több mint 1,3 millió forint értékben loptak.
A karcagi nyomozók 12 vagyon elleni bűncselekményt róttak az idősebbik férfi terhére, míg a fiatalabbhoz 8 balhé köthető.
Mindkettejüket a lakcímükről állították elő a rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Mindent beismertek. Elmondták, hogy pénzzé tették az elvitt tárgyakat, a lopásokból éltek.
A nyomozók őrizetbe vételükről határoztak, és kezdeményezik letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi
Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál
Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.
