Hírek
2024. Június 05. 09:58, szerda |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Lopás lopás hátán

Bűncselekmények elkövetésével fedezték mindennapi megélhetésüket a kenderesi tolvajok. A nyomozók most pontot tettek az eseménysor végére.
Egy 47 éves kenderesi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 11-én 13 óra és május 15-én 8 óra között társaival bementek egy helyi szakközépiskola mezőgazdasági telephelyére, ahonnan csaptelepeket, zuhanyszárat, aknatetőt, vízvezetékcsövet, rascher hálót, cserepet loptak el mintegy 150 ezer forint értékben. A csaptelepek leszerelésével azonban 77 m3 víz folyt el, ezzel mintegy 300 ezer forintos rongálási kárt okoztak. Ugyanezen a napon a drótkerítés kivágásával jutottak be egy kenderesi gyümölcsöskertbe, a szociális épületből csaptelepeket, szerelvényeket és csöveket loptak el 100 ezer forint értékben.
A rendőrök aprólékos adatgyűjtéssel, tanúkihallgatásokkal, valamint a nyomozási eredmények értékelésével jutottak egyre közelebb a tettesekhez, a 27 éves gyanúsítottat még májusban, míg az idősebbet június 4-én fogták el. A többszörösen egyesített büntetőügyben azonban nem ők az egyedüli gyanúsítottak, hiszen hét elkövető terhére mintegy 18 vagyon elleni bűncselekményt róttak a nyomozók.
A hét elkövetőből ketten állnak személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 23. 09:01, szerda | Kék hírek
Betört egy üzletbe, majd első dolga volt lefeküdni aludni - Videó
Két parfümöt elrakott, majd bevásárlótáskákból párnát hajtogatott és két pénztár közt elaludt. A rendőrök ébresztették.
2025. Július 17. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Fővárosi Törvényszék: letartóztatták a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottját
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottjának letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
2025. Július 16. 09:04, szerda | Kék hírek
Balesetet okozott egy rendőrök elől menekülő ámokfutó - Videó
Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy járművezetéstől eltiltott sofőr, akit a közlekedési rendőrök akartak ellenőrizni.