Hírek
2021. Március 23. 20:22, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
Lezárt akta – kétrendbeli lopás miatt kell felelnie a jászladányi triónak
A jászladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak.
Ismeretlen személyek mentek be 2021. január 15-re virradóra egy jászladányi családi ház melléképületébe, ahonnan elektromos rokkantkocsit, taligát és tüzelőanyagot tulajdonítottak el. A rendőrök a bejelentést követően azonosították, majd elfogták és előállították a Jászladányi Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi fiatalokat, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók nemcsak egy bűncselekményt róttak a trió terhére, hiszen a megalapozott gyanú szerint, 2021. január 13-án 13 óra és 2021. január 15-én 5 óra között egy jászladányi magánházba is bejutottak, onnan beltéri egységeket, kisasztalt és kisszekrényt loptak el.
Az egyenruhások a terheltek lakcímein tartott kutatás során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított értékeket, amiket a sértettnek visszaadtak. A Jászberényi Rendőrkapitányság kétrendbeli lopás miatt folytatott büntetőeljárást.
A jászsági rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
