Hírek
2021. November 07. 08:15, vasárnap | Helyi
LESZ ELEGENDŐ HAL KARÁCSONYKOR
Az ágazat nehézségei ellenére lesz elegendő magyar hal karácsonykor, emellett az őszi időszakban minden horgászegyesület pontyrendelését is teljesítik .
Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) kötött együttműködési megállapodások értelmében közösen dolgoznak azért, hogy Magyarországon egyre több halat termeljenek, és a mintegy 770 ezer horgász igényeit is egyre jobban ki tudják szolgálni. Már nemcsak pontyot telepítenek, hanem egyre több ragadozóhalat, egyebek mellett süllőt, csukát, keszegféléket és olyan kuriózumnak számító halat is, mint a compó.
Az elmúlt évben a tógazdasági termelésnek köszönhetően nagyjából 22 ezer tonna halat halásztak le Magyarországon, mintegy 4 százalékkal többet, mint 2019-ben - ismertette a MA-HAL elnöke. A haltermelők költségei az idén drasztikusan nőttek a takarmány- és a gázolajárak, illetve a munkabérek emelkedése miatt, és a helyzetet az időjárási körülmények csak tovább nehezítették, így nem lesz kiemelkedő évük .
Magyarországon a tógazdaságokban termelt halfajok mintegy 80 százaléka étkezési ponty, amelyből nagyjából 12 ezer tonnát juttatnak évente a piacra. Elmondta, hogy mára a második leginkább kedvelt faj az afrikai harcsa lett, amelyből Európában Magyarország a legnagyobb termelő. Intenzív telepeken az elmúlt évben összesen 5277 tonna halat termeltek, amelynek 97 százaléka afrikai harcsa, 3 százaléka pedig tokféle volt.
A koronavírust, az aszályt és a megdrágult takarmányokat "nem megkerülhető problémaforrásoknak" nevezve emlékeztetett, az ágazat nagyon sok kihívással nézett szembe az elmúlt időszakban, amelyekre mindenképpen megoldást kell találni. Úgy vélte, a teljes állattenyésztő ágazat egyetlen esélye, hogy a felmerülő költségeket valamilyen formában az árakban érvényesítsék.
Karcagon és térségünkben lesz elég hal az ünnepek alatt is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
