Hírek
2020. December 26. 12:38, szombat | Helyi
Laptop került a karácsonyfa alá
A Karcagi Tankerületi Központ a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola mindhárom tagintézményéből egy-egy szorgalmas, tehetséges diákot megajándékozott karácsony alkalmából egy-egy laptoppal.
Az ajándékokat Plósz Csilla intézményvezető adta át a gyerekeknek. A járványügyi helyzet miatt most az ünnepségen a diákok szülei, osztályfőnökeik, tanáraik nem lehettek jelen.
- Szeretnélek megnyugtatni benneteket, nem azért kellett az igazgatói irodába jönnötek, mert valami rosszat tettetek, épp ellenkezőleg, jutalmat vehettek át - kezdte köszöntőjét a megilletődött diákok előtt Plósz Csilla, aki elmondta, a laptopot azok kaphatják meg, akikre a tagintézmények nevelőtestülete szavazott szorgalmuk, magaviseletük, verseny és tanulmányi eredményeik alapján. A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolájából Bihari Bence Dániel 8. a osztályos tanuló vehette át az ajándékot jó tanulmányi és sport eredménye, szorgalma, közösségi munkája alapján.
Baláti Boglárka Evila, a Kováts Mihály Tagintézmény 7. b osztályosa kitűnő tanulmányi eredményéért és a DÖK munkája elismeréseként kapta a laptopot. Nagy Emese, az Erkel Ferenc AMI tanulója (a Györffy IÁI diákja) ötödik éve tanul ütőhangszeren, s már három komoly országos versenyen ért el fődíjat egyéniben, de a művészeti iskolai kamara csoportjában is felelős, irányító és csoportösszetartó - ezt ismerték el az ajándékkal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
