Hírek
2024. Június 14. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: karcag tv
KUNKAPITÁNYT VÁLASZTOTTAK
Új kunkapitányt választottak. A Kunmadarason tartott ünnepségen a helyi születésű Barta Sándort választották elöljárójuknak.
DR. FAZEKAS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
-Ez a kor, amelyben élünk, a kunkapitányok kora, a jászkapitányok koraként is leírható, hiszen jó pár nép a vezetők regnálásához kötötte az időszámítást is. A királyokhoz például, Rómában a konzulokhoz, a Szentatya uralkodásához és így tovább, tehát vannak erre példák.
Kapitányt választani gyűltek össze Kunmadarason a kunok, hogy egy 2000-ben újjáélesztett hagyományt folytassanak.
F. KOVÁCS SÁNDOR, a Kunszövetség elnöke:
-Már egy kunkapitánynak nincs olyan hatalma, mint amilyen akár százötven esztendővel volt, de mindenképpen a szimbolikus hatalom, a szokás, a tradíció mindenképpen tovább él. És itt vagyunk Kunmadarason, amely egy nagyon gazdag, hagyományaiban, mezőgazdaságban nagyon gazdag település volt a régmúltban és most is őrzi azokat a hagyományokat, amire a legnagyobb szükségünk van, hiszen gyökerek nélkül a legnagyobb fa is kidől.
Közel húsz éve, 2005-ben már adott Kunmadaras nagykun kapitányt, akkor Barta László hagyományőrző töltötte be ezt a tisztséget.
BALOGH MARIANNA, Kunmadaras polgármestere:
-Az újkori kapitányválasztással a Jászkunság egy történelmi tisztséget elevenített fel, de más tartalommal és kötelezettségekkel ruházta fel. Az egykori jász, kiskun és nagykun kapitányok 1876-ig az adott kerületek közgyűlésének választott tisztségviselői voltak, hivatalt viseltek, munkájukért fizetséget kaptak. Intézték a Jászkerült közigazgatási ügyeit, gondoskodtak arról, hogy a kivetett adók beérkezzenek, a katonaállítási és beszállásolási kötelezettségeknek az egyes községek eleget tegyenek.
A mai fogalmaink szerint közjogi méltóság volt a kapitány évszázadokon át.
HUBAI IMRE, a vármegyei közgyűlés elnöke:
-Identitásunkat fenn kellett tartani, területi egységeinket és fenn kellett tartani önrendelkezésünket. És amikor ezt közel nyolcszáz esztendeje kivívtuk magunknak, az önrendelkezésben, azt, hogy nem fizettünk adót, kiváltságokat kaphattunk, letelepedhettünk, magyarrá lehettünk, ez annak volt köszönhető, hogy mindig tartottuk a szavunkat.
A 2000-ben újjáélesztett kunkapitány- választás óta a tisztség a nagykun települések között jár körbe. Amelyet mostantól Barta Sándor tölt be.
BARTA SÁNDOR, nagykun kapitány: Kunmadarasi születésű vagyok, egy -pásztorcsaládba születtem, hát öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy engem jelöltek a második nagykun kapitánynak Kunmadarason, hisz örökségként viszem ezt tovább, mert az első kunkapitány Kunmadarason a keresztapám volt.
Igazodva a mai kor jogi környezetéhez, az új nagykun kapitány jelöléséhez a kunmadarasi képviselő- testület mellett a helyi civil szervezetek támogatása is kellett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
