Hírek
2023. Június 13. 05:00, kedd | Helyi
KÜLFÖLDIT RABOLTAK KI
A szolnoki rendőrök rablás miatt vettek őrizetbe két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint bántalmaztak egy külföldi sértettet, majd eltulajdonították értékeit.
A Szolnoki Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés egy magyarul kommunikálni nem tudó, vérző fejű férfiről. A helyszínre érkező rendőrök tolmács segítségével hallgatták meg a külföldi sértettet, aki elmondta, hogy Szolnokon 20 óra körül együtt italozott számára két idegen férfival, majd a vendéglátóhelyről elindulva az egyik alkalmi cimbora lefogta, míg a másik – minden előzmény nélkül – ököllel többször megütötte. A bántalmazó kivette a sértett kabátja zsebéből a mobiltelefonját és pénztárcáját, melyben többszáz euro készpénz volt.
A szolnoki egyenruhások helyzetfelismerésének köszönhetőn hamar látókörükbe került egy, a bejelentést megelőzően a helyszín közelében igazoltatott férfi. A rendőrök a 23 éves tiszabői lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd rövid időn belül társát, egy 36 éves szolnoki lakost is. Mindkettőjüket rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a terheltek őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztetést tettek letartóztatásuk indítványozására. A rendőrök a 23 éves támadónál megtalálták és lefoglalták a sértett tárcáját és anyanyelvén írt cetliket, míg társánál a telefonját. Megállapítást nyert az is, hogy a fiatalabb gyanúsított a bűncselekményt követően euro készpénzzel vásárolt egy helyi benzinkúton.
A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt folytatja az eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
A Szent Pál Marista Általános Iskola diákjai számos programon vehettek részt az intézmény fennállásának 15. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozatnak köszönhetően.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
ÜNNEPÉLYES TELEPHELY ÁTADÓ
Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a holland Nijhof- Wassink Kft. A cég ezt a jubileumot azzal is emlékezetessé tette, hogy felavatta karcagi telephelyét.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
SZÉPÜL A GAZDAHÁZ
Minden évben egy kis lépéssel közelebb kerül a teljes felújítás állapotához a Gazdaház. Amely idén már biztosan nem fog beázni, ugyanis a kivitelező végzett a tetőszerkezet felújításával.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
KÉT RABLÁS EGY NAPON
A szolnoki rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták azt gátlástalan férfit, aki késsel rabolt ki két embert is ugyanazon a napon.
