Hírek
2016. Október 15. 20:15, szombat |
Helyi
Forrás: iszolnok.hu
Kubatov: Az ország nem kér a betelepítési kvótából
Az október 2-i népszavazás eredménye nagyon erős üzenet Brüsszelnek és az ellenzéknek is, hogy Magyarország nem kér a betelepítési kvótából – mondta a Fidesz pártigazgatója és alelnöke szombaton Szolnokon, sajtótájékoztatón.
Kubatov Gábor közölte: ritkán fordul elő 3 millió 362 ezer egyirányú szavazat. Többen szavaztak a népszavazáson nemmel, mint az Európai Unióba történő belépésre igennel; a nemmel szavazók egy nemzeti ügy mögé álltak – mondta, hozzátéve: egy részük pártpolitikai alapon voksolt, de számításaik szerint egy-másfél millió ember más pártokra szavazott eddig. Ezek az emberek megértették, hogy más nem fogja "helyettünk megvédeni a családjainkat, a kultúránkat" és a közbiztonságot – jegyezte meg.
Kijelentette: az igazi csalódást az ellenzék viselkedése jelentette. "A magát nemzetinek valló" Jobbik egy nemzeti ügyben gyakorlatilag "elsumákolta" a kampányt – fogalmazott. Hozzátette: csalódás az MSZP is, mert egy magát demokratikusnak valló párt "nem teheti meg, hogy arra buzdítja a szavazóit, hogy ne menjenek el szavazni".
Szalay Ferenc, a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke, Szolnok polgármestere elmondta: a 2014-es országgyűlési választásokon leadott szavazatokhoz képest 11 ezer 926-tal több voksot tudtak gyűjteni. Közölte: Szolnokon 40,26 százalék volt a részvételi arány és 97 százalék a "nem" szavazatok aránya, ami tükrözi az országos eredményt. Megdöbbentőnek nevezte viszont, hogy 8 százalék volt az érvénytelen szavazatok aránya.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
