Hírek
2023. Szeptember 19. 05:01, kedd | Helyi
KÖTIVIZIG BRONZÉREM A PET KUPÁN
A Tisza Kisköre és Szolnok közötti 70 kilométeres szakaszán tisztították a folyót a XI. Tiszai PET Kupa résztvevői.
A PET kalózok összesen 937 zsák, hozzávetőlegesen 6,1 tonna hulladéktól mentesíttették a szőke folyót és annak hullámterét. A "hulladékderbin" a KÖTIVIZIG PET kalózai az előkelő harmadik helyen végeztek 117 zsák szemét összegyűjtésével.
Kisköre szerepvállalása évek óta nélkülözhetetlen a folyótisztító munkában.
A vízügy oldaláról az idén 50 éves Kiskörei vízlépcső a hulladék megállításának egyik kiemelt eszközévé vált: a vízlépcsőnél az év során folyamatosan emelik ki a partra a hulladékot.
A PET Kupa látványosan fejlődő kiskörei Folyómentő Központja - az ismeretterjesztésen túl -, a hulladék szakszerű szelektálásáról gondoskodik.
A Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság szakértelmével évek óta sokat tesz a hulladékhelyzet javításáért. Nemcsak hivatalból segítenek, hanem önkéntesekkel is jelen vannak a versenyeken.
Az évek során szorosra fűzött szakmai kapcsolat elismeréseként a verseny díjátadóján a PET Kupa szervezői köszönetképpen vehettek át egy vízállásokat jelző, csepp formájú, üvegből készült emléktárgyat a KÖTIVIZIG-től - áll a közleményben.
Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával zajló környezetvédelmi akció dobogós csapatai:
1. helyezett: Siemens Energy, 254 zsák összegyűjtött hulladék
2. helyezett: Siemens Evező-SÖK, 173 zsák hulladék
3. helyezett: KÖTIVIZIG, 117 zsák hulladék
Tisza Hőse díj (legtöbb egy főre jutó összegyűjtött hulladék): Siemens Energy
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
V. KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDAASSZONY TALÁLKOZÓ
Több mint ezer esztendős hagyományt visznek tovább a Kárpát-medence gazdasszonyai.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A MARISTÁS TANULÓKRA
A tavaszi félévben is a közösségi programok kerülnek majd fókuszba a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
XVIII. TISZATOR BÖLLÉRFESZTIVÁL
Megtelt élettel és ínycsiklandó illatokkal az abádszalóki Tisza-tó part. Idén 18. alkalommal rendezték meg ugyanis a térség egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Böllérfesztivált.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
GYŰJTŐ TALÁLKOZÓT SZERVEZ A BENGECSEG ALAPÍTVÁNY
Stábunk látogatást tett a Gazdaházba, ahol a Bengecseg Alapítvány elnökével, Nagy Emesével beszélgettünk a tervezett gyűjtő találkozó előkészületeiről.
