Hírek
2024. Február 24. 08:00, szombat | Helyi
KOSZORÚZÁSSAL VETTE KEZDETÉT AZ IDEI GYÖRFFY NAPOK

Ismét elindultak az idei Györffy Napok programjai. Az események ezúttal is a Múzeumparkban található Györffy István szobornál kezdődtek.
A hagyományokhoz hűen ebben az évben is a Múzeumparkban található Györffy István szobornál kezdődött a már sokadik éve megrendezésre kerülő Györffy-napok nevet viselő programsorozat. A Györffy István Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda dolgozói évről-évre ezzel az eseménysorozattal tiszteleg névadója előtt. A néprajztudós szobránál gyülekeztek az intézményben dolgozók, a tanulók és a gyermekek, valamint városunk előljárói, hogy megemlékezzenek Györffy Istvánról születésének 140 évfordulóján. A megjelenteket Kovács Miklósné intézményvezető köszöntötte elsőként.
Kovács Miklósné:
Köszöntöm a kedves szülőket, a tanulókat és mindazokat, akik megtisztelnek bennünket a mai rendezvényünkön. A következő percekben iskolánk névadójára, Györffy István híres néprajzkutatóra emlékezünk, aki 140 évvel ezelőtt itt Karcagon, a Széchenyi sugárút 40. szám alatt látta meg a napvilágot. Itt állunk a róla elnevezett Györffy István Nagykun Múzeum mellett, háttérben az 1962-ben róla elnevezett
iskola, előttünk pedig az 1984-ben felavatott, másfélszeres életnagyságú bronz külön szobra, melyet Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész készített születésének 100. évfordulójára. Tempós nyugalom, csöndes szerénység jellemezte, de e mögött a nyugalom mögött mérhetetlen energia és fáradhatatlan összefogás lakozott. A szerénysége csak felszín volt, illedelmes köntöse öntudatának. Tisztelt emlékező közösség! Legyen példa előttünk életútja, munkássága, legyünk őrzői néphagyományainknak.
Az intézményvezető köszöntő gondolatait követően Horváth Tóth Éva,
valamint Háló-Csenda Anikó tanítónők emlékeztek meg Györffy István életéről és munkásságáról.
Horváth Tóth Éva :
Györffy Istvánt élete végéig elszakíthatatlan szálak fűzték szülőföldjéhez, a Nagykunsághoz. Olyan földön nevelkedett, olyan világ vette körül, amely a legjobb néprajzi iskola volt számára. Az élet nevelte etnográfussá, s ebben meghatározó lendületet adó tényező a szülőföld volt. Győrffy István 1884. február 11-én született Karcagon. Az itt megtelepedő dédapja a gazdálkodás mellett fazekassággal foglalkozott, ezért kapta a család a Korsós György nevet. Édesapja megkísérelte a kiemelkedést a parasztiparos sorból, átvette a szűrszabóműhelyt, azonban a haldokló mesterség nem biztosított gondtalan megélhetést. István fiát még beíratta a gimnáziumba, de első botlása után kivette onnan, és az alig 14 éves fiút paraszti munkára fogta. A kisújszállási határban bérelt kis tanyán egy hosszú telet töltött el, ahol a kalendáriumtól a török nyelvkönyvig mindent maga olvasott. Édesanyja első dolga volt fiát ismét beíratni a gimnáziumba, amelynek felsőbb osztályait a Késmárki Evangélikus Líceumban végezte, minden szülői támogatás nélkül. A szünidőkben szinte a fél Magyarországot bejárta a Felvidékből Fiuméig, a Dunántúltól az erdélyi Kárpátokig. Nagy gyaloglásai sokrétű ismeretekkel gazdagították. A néprajzhoz való vonzódásáról tanúskodik, hogy már gimnazista korában belépett a néprajzi társaságba.
Az intézmény alsó tagozatos énekkara pásztordalokból álló dalcsokorral emlékezett meg Györffy Istvánról.
Ezt követően az intézmény legifjabb tanulói az első osztályosok következtek, akik egy verssel emlékeztek meg a neves néprajzkutatóról.
Az első osztályosok szavalatát követően Kovács Miklósné intézményvezető nyújtotta át a legifjabbak számára a Györffy Istvánt ábrázoló képet. A megemlékezés koszorúzással folytatódott. A Karcag Városi Önkormányzat képviseletében Szepesi Tibor polgármester és Sári Kovács Szilvia alpolgármester; a Györffy István Nagykun Múzeum nevében dr. Nagy Molnár Miklós igazgató és munkatársai; a Nagykunsági Népművészek Egyesületének képviseletében S. Kovács Ilona elnök; a Kunszövetség nevében dr. Pintér Zoltán Árpád önkormányzati képviselő; a Karcagi Kátai Gábor Kórház képviseletében Nagyné László Erzsébet főigazgató és Szabóné Tarnai Lilla ápolási igazgatóhelyettes; a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda iskolavezetése, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség képviselői helyezték el koszorúikat a szobornál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 14. 06:00, szombat | Helyi
ARATÁS ELŐTTI GÉPSZEMLE
Megkezdődött a visszaszámlálás. Napokon belül elárasztják a gabonatáblákat a betakarítást végző gépek. Az aratás előtt azonban van még egy nagyon fontos dolguk a gazdáknak, a gépszemle.
2025. Június 14. 06:00, szombat | Helyi
VÁROSI SÉTÁKAT SZERVEZ A MÚZEUM
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a karcagi múzeum ebben az évben is meghirdette helytörténeti sétáját óvodásoknak és általános iskolásoknak.
2025. Június 14. 06:00, szombat | Helyi
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓT TARTOTT TÓTH RÉKA
Egykori általános iskolájában tartott motivációs élménybeszámolót Tóth Réka válogatott birkózó. Aki nem ment üres kézzel, legutóbbi versenyein szerzett érmeit is magával vitte.
2025. Június 14. 06:00, szombat | Helyi
REKORDSZÁMÚ ELSŐ VÉRADÓ JELENTKEZETT
A Felsőoktatási Véradó Heteken rekordszámú első véradó jelentkezett.