Hírek
2024. Június 07. 07:00, péntek |
Helyi
Forrás: karcag tv
KOSZORÚZÁS A KOVÁTS MIHÁLY EMLÉKTÁBLÁNÁL
A Kováts Mihály Általános Iskola bejárata mellett lévő Kováts Mihály emléktáblára ünnepélyes keretek között helyezték el az emlékezés koszorúit.
Karcag szülötte az a huszár, akiben az Amerikai Egyesült Államok lovasságának megteremtőjét tisztelik. Fabriczy Kováts Mihály a porosz hadseregben szolgált, majd 1777 tavaszán Bostonban lépett be az amerikai hadseregbe.
SZEPESI TIBOR, Karcag polgármestere, Fidesz- KDNP:
-Neve egybeforrt az Egyesült Államok függetlenségi harcaival, de ahogyan egyik levelében írta, mindig megmaradt szabad embernek és magyarnak, aki a számára legkedvesebb vidéket a legjobb képességével védte élete végéig.
Megírta az amerikai lovasság első szolgálati szabályzatát, de aktívan részt vett a függetlenségi háborúban is. 1779. május tizenegyedikén a charlestoni erődért folyó csatában vesztette életét.
SZALAY- BOBROVNICZKY KRISTÓF, honvédelmi miniszter
-A huszár lelke ma is él, az mi vagyunk, itt él bennünk. Csak a technika változott, a környezet változott körülöttünk, de ugyanaz a lélek kell, hogy munkálkodjon bennünk, mint amilyen munkálkodott bennük.
Hősiessége és az amerikai haderőért tett erőfeszítései elismeréséül Charleston városa szobrot állíttatott a háromszáz éve Karcagon született huszárezredes tiszteletére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 04. 06:16, szombat | Helyi
SEMMELWEIS-NAP
A megemlékezés reggel a Déli temetőben kezdődött, ahol koszorút helyeztek el Kátai Gábor sírjánál.
2026. Július 04. 06:11, szombat | Helyi
14 ÉVES BETÖRŐT FOGTAK TÖRÖKSZENTMIKLÓSON
14 éves betörőt fogtak Törökszentmiklóson, akiről az is kiderült, hogy eltűnés miatt körözték.
2026. Július 04. 06:05, szombat | Helyi
TRAGÉDIÁBA TORKOLLOT A FÜRDŐZÉS CIBAKHÁZÁN
Tragédiába torkollott egy fürdőzés Cibakházán.
2026. Július 04. 06:00, szombat | Helyi
KÉSZÜLNEK A JÖVŐ ÉVI TULIPÁNSZEZONRA
Bár az idei tulipánszezon véget ért, a kertészek számára most sem áll meg a munka.
