Hírek
2022. Március 23. 06:25, szerda | Helyi
KOSSUTH -DÍJAT KAPOTT CSIKOS SÁNDOR
A művészeti téren elért sikerei és Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása elismeréseként március 14-én Kossuth-díjat vett át Csikos Sándor Kiváló és Érdemes művész.
CSIKOS SÁNDOR Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész 1941. október 28-án született Karcagon.
1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően 1969-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 1969-től 1972-ig az Irodalmi Színpad tagja volt.
1972-74-ben a debreceni Csokonai Színházban, 1974-1975 között a győri Kisfaludy Színházban játszott. 1975-től 1984-ig ismét a debreceni színház művésze, közben 1979-től 1984-ig a debreceni Színjátszó Stúdió beszédoktatás tanára is volt. 1984 és 1993 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozott, 1990-93-ban a színház igazgatója is volt.
1993 óta ismét a debreceni színház tagja.
Több mint öt évtizedes pályafutása során kétszáznál is több szerepet játszott el, egyike azon magyar színészeknek, akik a legtöbbször léptek színpadra Az ember tragédiája Luciferjeként.
A Csokonai Színház kiadásában 2021-ben jelent meg az eddigi gazdag életútját bemutató kötet Csikos Sándor - Kulisszák nélkül címmel.
1987-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2012-ben érdemes, 2017-ben kiváló művész lett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
