Hírek
2025. Március 25. 06:00, kedd |
Helyi
Forrás: karcag tv
KEZDŐDIK A SZEZON BEREKFÜRDŐBEN
Berekfürdőn a tavaszi első napsugarakkal eldördül az idegenforgalmi startpisztoly is. Berekfürdő polgármesterével beszélgettünk, hogy milyen programokkal készül a település a szezon kezdetére.
Idén is a már bevált rendezvényeivel várja vendégeit Berekfürdő, amelyek nem csak a gondtalan fürdőzést garantálják, hanem kulturális, közösségi és gasztronómiai élményeket, meglepetéseket is tartogatnak. Az első, amolyan előszezon- nyitó vendégcsalogató rendezvény a március huszonkilencedikei Édes Fesztivál. Amelynek újdonsága, hogy szakmai támogatója is van, a Magyar Édesipari Szövetség állt a rendezvény mögé.
HOSSZU ANDRÁS, polgármester:
- A következő, ami a Húsvéti Forgatag, általában a gyereknappal, illetve egy újat vezetünk be, egy régi- újat, mert nagyon régen voltak, a szezonnyitó sütögetés, amit már említettem az előbb is. Ilyenkor nagyon sok a vendég a kempingben, tehát szinte tele vagyunk, azt is lehet mondani és ezzel akarjuk meghálálni a vendégeknek a hűséget, hiszen a Covid óta nagyon nehéz volt visszatérni erre a pályára és köszönjük a hűségét az összes fürdőbe járó, kempingbe járó vendégnek, hogy a programok nélkül is az elmúlt pár évben megtiszteltek bennünket.
Az idegenforgalmi rendezvények hagyományos helyszíne a fürdő előtti terület- ezt már ismerik a vendégek és a megfelelő infrastruktúra is rendelkezésre áll. Éppen ezért idén sem változtat az önkormányzat.
HOSSZU ANDRÁS, polgármester:
- A helyiek is nagyon szeretik ezeket a rendezvényeket, de nagyon sok ide látogató vendégünk ezért foglal szállást, tehát ilyenkor is az összes szállás mondhatom, hogy tele van. Igazából itt az időjárás szokta megakasztani, de ha nincs is, aki ezt biztos, hogy ezer- ezerkétszáz ember mindig előfordul, hiszen rengeteg finom étel lesz, sütemény most a legelső Édes Fesztiválnál. Úgyhogy sose bánják meg, legalábbis a visszajelzések mindig jók.
A vendégek visszajelzései alapján az idei szezonban többször lesz lehetőség éjszakai fürdőzésre is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN
A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.
