Hírek
2012. Február 07. 13:27, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Két év múlva jön az e-útdíj - fizetős lenne valamennyi városi elkerülő szakasz
A kormány tervei szerint 2014-ben vezetik be a megtett úttal arányos útdíjrendszert, a teherautósok kilométerenként nagyjából húsz forintot fizetnek majd.
A rendszer már az első évben jelentős bevételt hozna az államnak, ezzel egyúttal több pénz jutna az úthálózat fejlesztésére is – írja a Magyar Hírlap.
Mint arról az Index beszámolt, egy kormányzati előterjesztés szerint a személyautósok, illetve a 3,5 tonna össztömeg alatti (jelenleg D1-es kategória) gépjárművel közlekedők még évekig matricát használhatnának, de az is lehet, hogy egy részük – leginkább az alacsony teljesítményű autókkal közlekedők – idővel minden utat ingyenesen vehetnének igénybe. Az e-útdíj bevezetésekor a D1-es kategóriában közlekedők választhatnának a matrica, illetve a megtett úttal arányos díjfizetés között. A tervezet szerint viszont fizetős lenne valamennyi városi elkerülő szakasz, így az M0-s körgyűrű is.
A kormány még nem tárgyalta az előterjesztést, amelynek egyik változata szerint kezdetben csak a gyorsforgalmi utakon, valamint a forgalmas tranzitfolyosókon kellene a megtett úttal arányos rendszerben díjat fizetni, tíz év alatt pedig a 6650 kilométeres főúthálózaton. A másik forgatókönyv szerint a kezdetektől nyolcezer kilométeren kellene a használattal arányos díjat fizetni.A rendszer kiépítése ötvenmilliárd forintba kerülhet, az e-útdíj az első évben 110 milliárdot hozhat az államnak (a matricabevételekkel együtt), ez az összeg tizenhárom év alatt meghaladhatja a négyszázmilliárd forintot.Ilyen formában több pénz jutna az autópályák és a főúthálózat fejlesztésére.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.

