Hírek
2023. November 18. 05:02, szombat | Helyi
KÉSSEL TÁMADT A LAKÓKRA JÁSZBERÉNYBEN
Fekete maszkban, az ajtót berúgva tört rá a sértettekre Jászberényben a támadó, fenyegetőzve és mindkét kezében késsel hadonászva. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.
A gyanú szerintegy fekete maszkot viselő férfi jelent meg Jászberény külterületi ingatlanjánál, majd lekapcsolta a lakóház villanyóráját, és az ajtót berúgva ment be a világítás nélkül maradt épületbe.
Mindkét kezében késsel hadonászva az ágyon fekvő lakókhoz lépett, és a megölésükkel fenyegette őket. Ezt követően a televíziót a földhöz vágta, majd a beltéri egységet és annak távirányítóját magához véve távozott.
A bejelentést követően a rendőrök szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki és adatot gyűjtöttek. A nyomozati cselekmények eredményeként látókörükbe került a bűncselekmény feltételezett elkövetője, akit azonban nem találtak a lakóhelyén, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ennek alapján elfogták a feltételezett elkövetőt.
A 30 éves jászberényi férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Az ügyészség előterjesztése alapján a nyomozási bíró 30 napra rendelte el a gyanúsított letartóztatását..
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi
Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál
Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.
