Hírek
2023. Június 09. 21:28, péntek |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
KÉSSEL FENYEGETTE VOLT PÁRJÁT
A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.
Egy zaklatott állapotban lévő nő tett bejelentést a jászberényi rendőröknek 2023. június 8-án hajnali 5 óra körül és elmondta, hogy éjfélkor jászladányi lakásánál megjelent volt párja, aki egy késsel a kezében pénzt követelt tőle.
A sértett elmondta, hogy a férfi megfenyegette, hogy megöli, majd átkutatta ruházatát és a nadrágzsebéből 590.000 forintot magához vett. Ezt követően a jogsértő átkutatta az ingtatlant és egy széfet valamint egy flexet kapott a hóna alá. A sértettel folytatott vitája során többször arcon ütötte, majd megragadta nyakát és a szomszédos ingatlanhoz vonszolta. Ott a nő telefonját széttörte, hogy ne tudja értesíteni a rendőrséget, ezt követően a flex segítségével megpróbálta kinyitni a széfet. Kihasználva a férfi figyelmetlenségét, a sértett elszaladt és később sikerült értesítenie a rendőrséget.
A jászberényi rendőrök a bejelentést követően, rövid időn belül jászladányi lakásán elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 23 éves férfit rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
