A helyi publikum természetesen a Haladás bunyósa, Rácz Sándor győzelmét fogadta a legnagyobb ovációval, de az élre Káté Gyula diadala kívánkozik: a kispestiek hatszoros világversenyes érmes kisváltósúlyú kiválósága tizedik bajnoki aranyérmét szerezte.

– Magától értetődő kérdés: milyen érzés ilyen szép jubileumot ülni?

– Nagyszerű. S még jobb, hogy ringben is nagyszerűen éreztem magam. Az élet minden területén jólesik az embernek, ha az történik, amit ő akar. Hát most ez történt. Már a bakui vb-n is voltak jó meccseim, bár hibákat is követtem el, most viszont alig. Könnyedén, lazán bunyóztam, nemcsak most, hanem az elődöntőben is. Görbics Gabi ugyan elkapott pár pofonnal, de komolyan mondom, még ezek is jólestek.

– Valóban, a 16-9-es pontozás talán még nem is tükrözi igazán a különbséget, pedig a meccs előtt sokan szoros küzdelmet vizionáltak.

– Korábban akadt pár kemény csatánk, de most, úgy érzem, abszolút uraltam a mérkőzést.

– Ellenfele mestere, Hranek Sándor a meccs után szívből gratulált, elismerve teljesítményét. S éppen Hranek a másik magyar bokszoló, aki tíz bajnoki címnél tart. Csak egyetlen ember van önök előtt, Lakatos Pál tizenegy arannyal. Befogja majd az egykori 48 kilós kiválóságot?

– Azon leszek. Ha viccesen akarok fogalmazni, azt mondom, megvan az első tíz győzelem, most jön a többi. Különben is, azt hallottam, hogy felemelik a bunyósok felső korhatárát negyven évre, úgyhogy még bőven van időm a csúcsjavításra…

– Az eddigi tíz ob-győzelemből akad, amelyik közelebb áll a szívéhez, mint a többi?

– Nem igazán, főképp, hogy nem is emlékszem mindegyikre, például azt tudom, hogy 2001-ben nyertem az elsőt, de hogy ki ellen, azt ne kérdezze, elfelejtettem. Az biztos, hogy a legkeményebb csatákat Bacskai Balázzsal vívtam.