Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2021. Október 31. 18:51, vasárnap | Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐKÖN ÜTÖTTEK RAJTA

KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐKÖN ÜTÖTTEK RAJTA

A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy tiszaburai párt és kezdeményezték letartóztatásukat.

A karcagi rendőrök a TISZA MEKTO közreműködésével 2021. október 29-én előállítottak egy tiszaburai párt, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt években több személynek kábítószert értékesítettek. Összehangolt akció keretében a rendőrök azután fogták el a dílereket, miután alig félóra alatt öt olyan személyt állítottak elő és hallgattak ki, akik a párnál kábítószergyanús anyagot vásároltak.

A nyomozók lefoglaltak több csomag, adagokra porciózott kábítószergyanús anyagot, több mint százezer forintot, gépkocsit, ékszereket, és elektronikai eszközöket. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a 31 éves nőt és a 34 éves férfit, akiknek őrizetbe vételéről határozott a hatóság. A nyomozók előterjesztést tettek a pár letartóztatásának indítványozására.

A Karcagi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két tiszaburai lakos ellen.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi

ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK

Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.

2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi

MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ

Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.

2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi

A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT

A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.

2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi

ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB

A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.