Hírek
2023. December 31. 05:00, vasárnap | Helyi
JUBILEUMI NÉPTÁNCGÁLA
Nagyszabású gálaműsorral köszöntötte a várost, de részben önmagát is a két, húsz évvel ezelőtt alakult néptánccsoport. A táncosok jótékonysági bált is szerveztek, amelynek bevétele az együttesek ruhatárát gazdagítja.
November harmadikán volt a huszadik évfordulója annak, hogy két néptánc- csoport is megkezdte működését a Déryné Kulturális Központban. Az együttesek hagyományosan, rendszeres időközönként tartottak gálaműsorokat, a szombati azonban minden szempontból rendhagyó volt, hiszen egyszer adatik meg bármely néptánc- együttes életében, hogy húsz esztendős. Ezt az évfordulót pedig nagyszabású gálával illik ünnepelni.
KUNNÉ NÁNÁSI MÓNIKA mb igazgató Déryné Kulturális Központ
Minden néptánccsoportunk a színpadra fog lépni. Illetve visszajöttek hozzánk olyan táncosaink is, akik immár nem táncolnak, de húsz évvel ezelőtt alapító tagjai voltak a néptánccsoportoknak. Illetve ezt követően egy jótékonysági bál megszervezésére kerül sor a Karcagért Közalapítvány segítsége által, amelynek bevételét a néptánccsoportok ruháinak gazdagítására szeretnénk fordítani.
Már négy- hatéves kortól lehetőségük van a karcagi gyerekeknek arra, hogy valamelyik tánccsoporthoz tartozzanak. És egészen felnőtt korig adott a lehetőség a táncra, a tánc okozta közösségi élmény átélésére.
SZEPESI TIBOR, Karcag polgármestere:
Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse a magyar néptánc. A néptánccal való foglalkozás segít megismerni egy nemzet kultúráját és hozzájárul nemzeti identitásunk kialakításához. Kodály Zoltántól származik az az idézet, miszerint a néptánc a legtökéletesebb kifejezése a nemzeti léleknek. E gondolat kifejezi mindazt az elképzelést, amiért húsz évvel ezelőtt megalakításra került a városi szintű néptánc- oktatás.
A húsz évvel ezelőtti alapító tagok ma már jócskán szülőkorban vannak, némelyiknek fia- lánya is valamelyik csoportban ropja. Miközben az alapítók- ma már talán példaképek- még mindig meg tudnak villantani valamit a régi lendületből.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
LETARTÓZTATÁSBAN A BICIKLIS DÍLER FELSŐ KAPCSOLATA IS
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
