Hírek
2017. December 09. 09:16, szombat |
Helyi
Forrás: Karcag TV
Jelentős előrelépés ez a kormánytámogatással megvalósuló beruházás.
Évtizedek óta tervezzük ennek a hatalmas ablakfelületnek a cseréjét és most egy TAO kormánypályázaton sikerült több mint 50 milliót nyerni, így megvalósulhat ez a beruházás.
A Városi Sportcsarnokban elkezdődött az ablakcsere. Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a KSE elnöke szerint a város, a sportegyesület számára is jelentős előrelépés ez a kormánytámogatással megvalósuló beruházás.
- Az önkormányzat régóta tervezte ezt az ablakcserét, de a gyermekek, szülők számára is jelentős előrelépés, hogy korszerű nyílászárú lesz, nem jön be a hideg, más lesz az épület megvilágítása is. A KSE számára is jó lesz, hiszen itt vannak az edzések és a versenyek. Évtizedek óta tervezzük ennek a hatalmas ablakfelületnek a cseréjét és most egy TAO kormánypályázaton sikerült több mint 50 milliót nyerni, így megvalósulhat ez a beruházás. Ha elkészül, energiatakarékosabban használható a csarnok is - mondta tárcavezető.
Szepesi Tibor, a DKK igazgatója elmondta, a beruházást úgy szervezték meg, hogy közben a csarnok egy részében folynak a testnevelés órák.
- Komoly előkészítő munka volt ez, leültünk az iskolák vezetőivel, testnevelőivel, edzőkkel és időben tájékoztattuk őket erről. A hideg időben kicsit a testnevelő kollégák is jobban felöltöznek. Egy-egy ablakblokk-csere egy-egy napot vesz igénybe, a beruházás 2-3 hét alatt készül el. Az időjárás függvényében januárban már a megújult üvegfelületekkel várjuk a csarnokba a sportolókat, diákokat - ígérte az igazgató.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 06:00, szombat | Helyi
LETARTÓZTATVA A JÁSZAPÁTI DÍLER
Letartóztatva a jászapáti kábítószer-kereskedő. A férfi a terhelő vallomások ellenére tagadja, hogy dílerkedésre adta a fejét.
2026. Április 25. 06:00, szombat | Helyi
GYÖRFFY BÁL
Déryné Művelődési Központban rendezték meg a hagyományos Györffy bált.
2026. Április 24. 06:00, péntek | Helyi
„SZÉPÍTSÜK EGYÜTT A KÖZNEVELÉST!” -VIRÁGÜLTETÉS A KISKULCSOSIBAN
Vidámsággal és dolgos kezekkel telt meg a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolájának udvara.
2026. Április 24. 06:00, péntek | Helyi
JELENTŐS MENNYISÉGŰ KÁBÍTÓSZERREL KERESKEDETT-ELKAPTÁK
Jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett a törökszentmiklósi díler, most bilincs kattant a csuklóján.












