Hírek
2025. Május 14. 19:30, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
JÁTÉKOS INTERAKTÍV DÉLUTÁN A KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
Játékos interaktív délután is helyet foglalt a Kováts Napok rendezvénysorozatában, a leghíresebb karcagi huszár nevét viselő iskolában.
Bár a szervező tanárok szándékának megfelelően minden résztvevő nyert, ennek ellenére, vagy éppen ezért volt nagyon izgalmas a délután.
Már ahhoz is kellett közös gondolkodás, hogy a feladathoz hozzáférjenek a tanulók, hiszen a ládát ki kellett nyitni ahhoz, hogy nekiveselkedhessenek a megoldásnak. A Kováts Mihály iskola aulája, tornaterme, udvara is versenyhelyszínné vált és természetesen valamennyi helyszín az amerikai függetlenségi háború karcagi hőséről szólt.
KOVÁCS TÍMEA, igazgatóhelyettes:
- Ennek a programnak az volt a célja, hogy egy kicsit másképpen emlékezzünk meg Kováts Mihályról, játékos feladatok voltak, hat helyszínen kellet hat csapatnak megmérettetnie magát. Igaz, hogy nem volt verseny, mert nem voltak helyezettek, de mindannyian nagyon küzdöttek és versenyeztek egymással. Voltak sporttevékenységek, készítettek csákót kézműveskedés formájában, voltak szövegértési feladatok, versírás, úgyhogy mindannyian nagyon jól érezték magukat.
Egy magára valamit is adó huszár üzembiztosan üli meg a lovát. Még akkor is, ha ezt a paripát nem kell abrakoltatni. Igaz, cserébe nagyon ritkán veti le magáról lovasát. Az iskolaudvaron végrehajtott vágta, a tornateremben megoldott feladat mind- mind egy célt szolgált: mosolyogva emlékezzenek a tanulók Karcag híres szülöttére, miközben új ismeretekhez is hozzájutnak.
KOVÁCS TÍMEA, igazgatóhelyettes:
- Tavaly rendeztük először ezt és kiskulcsosi intézményünket azért is hívtuk meg, mert tavaly nagyon jól érezték magukat, szeretik, amikor ilyen helyszínről helyszínre kell járni, lappal együtt és akkor ott kell gyűjteni a pontokat, úgyhogy szeretik az ilyen aktív feladatokat.
Mind a hat csapat mind a hat tagja oklevelet kapott, valamint egy kisebb ajándékcsomagot, amelyben diákok számára hasznos tárgyak voltak: édesség és írószer.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 20. 06:00, szerda | Helyi
SZIM-VILÁG
„Madarak voltunk, földre szálltunk...” – ezzel a gondolattal nyitotta meg kapuit a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár Utcai SZIM Óvodája a SZIM-Világ programon.
2026. Május 20. 06:00, szerda | Helyi
EGY NAP, EGY ELKÖVETŐ, ÖT BŰNCSELEKMÉNY
Több bejelentés is érkezett a rendőrségre az elkövetés napján Mezőtúrról. Volt, aki kerékpár-, volt aki gépkocsiból lopásról, más garázs-, illetve büféfeltörésről számolt be az egyenruhásoknak.
2026. Május 20. 06:00, szerda | Helyi
SÍNRE TETTE A SZEMÉLYGÉPKOCSIT
A Szolnoki Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség, valamint közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt állított bíróság elé egy 19 éves férfit.
2026. Május 19. 06:00, kedd | Helyi
MOTORSZENTELÉS SZOLNOKON
Megszentelt motorokkal és közös felvonulással köszöntötték a tavaszt a kétkerekűek szerelmesei Szolnokon.
