Hírek
2023. Január 27. 05:02, péntek | Helyi
JÁRÓKERETTEL KÖZLEKEDŐ IDŐS NŐT FOSZTOTT KI
A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy 27 éves helyi lakost. A férfi megkérdezte a pontos időt, de a választ már nem várta meg. Megragadta a sértett táskáját és elszaladt azzal.
https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/idos-not-fosztott-ki-3
Egy kerekes járókerettel közlekedő idős asszonyt egy helyi lakos azért állított meg, hogy megkérdezze tőle a pontos időt. Míg a nő a zsebébe nyúlt a telefonjáért, hogy megnézze azon az órát, addig az idegen férfi a járássegítő kosarából kikapta a táskát a benne lévő pénztárcával és elszaladt a zsákmánnyal. Pár utcával arrébb a tárcából kivette a készpénzt és a táskával együtt eldobta.
A bejelentést követő adatgyűjtés során a karcagi rendőrök a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján rövid időn belül azonosították, majd elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt. A gyanúsítottként kihallgatott jogsértő beismerő vallomást tett.
A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a 27 éves férfi ellen eljárás van folyamatban több, az elmúlt hónapban elkövetett vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt és az ügyeket egyesítették.
A rendőrök a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
