Hírek
2025. Október 31. 06:00, péntek |
Helyi
Forrás: karcag tv
ÍTELETHIRDETÉS
Egy kisebb nézeteltérés miatt esett egymásnak egy fiatal és egy idős férfi még 2024-ben, újévkor, Tiszafüreden.
A felek jelentős alkoholos befolyásoltság alatt támadtak egymásnak. Az idősebb férfi számos sérülést szenvedett emiatt. A büntetőügyben perbeszédek hangoztak el a Szolnoki Törvényszéken, ahol ítéletet is hozott a bíró.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség még tavaly év decemberében életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 24 éves férfival szemben, aki a vádiratban olvashatóak szerint 2024. január 1-jén az esti órákban egy tiszafüredi családnál volt éppen vendégségben. A férfi váratlanul konfliktusba keveredett vendéglátójával, akit először ököllel fejen ütött. Az idős ember a földre zuhant, ezt követően pedig többször, erőteljesen ismét a fejét kezdte el ütni a fiatal férfi. A cselekmény következtében, a vádirat szerint az idős számos más sérülés mellett kétoldali állkapocscsont törést és koponyaűri vérzést szenvedett. Utóbbi, a vád szerint közvetettéletveszélyes sérülésnek minősült. Az ügyben újabb tárgyalást tartottak a Szolnoki Törvényszéken, ahol perbeszédekre és ítélethirdetésre került sor.
Dr. Bana Dávid ügyész
- Indítványozom, hogy ennek megfelelően állapítsa meg a bűnösségét K. László vádlottnak a tisztelt Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. Enyhítő körülményként kérném figyelembe venni, hogy a vádlott bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett, valamint megbánó magatartást tanúsított. Ezzel szemben viszont súlyosító körülményt képez, hogy büntetett előéletű volt. Korábban is erőszakos bűncselekmény, garázdaság miatt volt elítélve, ráadásul büntetőeljárás hatálya alatt is állt, mely ügyben egyébként azóta jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ezt az újabb bűncselekményt egyébként röviddel a korábbi elítélését követően, mármint a garázdaságban történő elítélését követően követte el. Szintén súlyosító körülmény az önhibából eredő ittas állapot, illetőleg mindenképpen értékelni kell a bíróságnak álláspontom szerint azt is a vádlott terhére, hogy idős, beteg, ráadásul erősen ittas állapotban lévő sértett sérelmére követte el a vádlott a bűncselekményt, ami nyilván jelentősen korlátozta adott esetben a védekezési lehetőségét is a sértettnek.
A vádlott védőügyvédje szerint a megvert idős, aki nem sokkal az esemény után betegsége következtében (és nem a verekedés miatt) elhunyt, nekitámadt a 24 éves férfira és ez okozta a kettőjük között kialakult konfliktust és verekedést.
dr. Tupi Judit ügyvéd
- Mind a sértett, mind a vádlott álláspontja szerint a vádirati tényállás kiegészítése szükséges, tekintettel arra, hogy már a vádlott első vallomása alapján, illetőleg a tanúvallomások alapján megállapítható, hogy a cselekménysort a sértett magatartása, agresszív magatartása indította meg. Ezért a vádirati tényállás kiegészítése szükséges.
A perbeszédek elhangzása után dr. Nagy Orsolya bírónő hozta meg az elsőfokú ítéletet.
dr. Nagy Orsolya bíró
- K. László vádlott bűnös testi sértés bűntettében. Ezért a bíróság a vádlottat 2 év és 2 hónap szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtásának fokozata börtön. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A Bíróság a vádlott által 2024. január 2. napjától 2024. október 3. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. Beszámítja továbbá 2024. október 4. napjától 2025. október 10 napjáig bűnügyi felügyeletben töltött időt akként, hogy egy napi szabadságvesztésnek négy napi bűnügyi felügyeletben töltött idő felel meg.
Az ítélet még nem jogerős, hiszen, ha az ügyész súlyosbítást kér, akkor az ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
