Hírek
2025. Március 22. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: karcag tv
IDÉN IS MEGRENDEZIK A SZAK-MA BÁLT
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezi jótékonysági bálját a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium „SZAKI” 2000 Alapítványa.
A rendezvény bevételét ebben az évben a diákprogramok segítésére és Karcagi Szakképzési Centrum tanműhely eszközeinek fejlesztésére és a tornaterem felújítására szeretné fordítani a vezetés.
2025. április 5-én immár tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre a Szak-ma Bál. A jótékonysági eseménynek ezúttal is a Déryné Művelődési Központ ad majd otthont. Ez a rendezvény minden évben összehozza a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium közösségét, hogy együtt jó hangulatban töltsék el az időt. A részletekről és a rendezvény programjáról Fodor Csabát a „SZAKI” 2000 Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
Fodor Csaba „SZAKI” 2000 Alapítvány kuratóriumának elnöke
- 17 órától a Társulat tartja az „Azt a családfáját” című előadását a moziteremben, majd ezt követően 18: 30-tól kezdődik a vendégvárás. Ezt követően 19 órától beindul a báli program is, ahol lesznek szokásos fellépőink, nyitótánc, meglepetésvendég. Az élő zenét Farkas Judit fogja szolgáltatni, és reméljük, hogy mindenki kellemesen és jól tölti el ezt az estét.
Fodor Csaba elmondta, hogy alapítványuk elsősorban az intézmény diákprogramjait támogatja, de a tanműhelyben szükséges eszközök fejlesztésébe is besegítenek. Idén a tornaterem felújítását célozták meg.
Fodor Csaba
- Gyakorlatilag az 1969 óta üzemelő tornaterem padlózatát cseréljük, átfestjük, kifestjük, kicsinosítjuk, úgyhogy ez az elsődleges célja az alapítványunk támogatásának. A bálnak köszönhetően az intézmény fejlesztése mindig folyamatos volt, hiszen céljaink közösek. Iskolánkban a kamerarendszert és a riasztórendszert a bál bevételéből tudtuk kiépíteni. A kollégiumban is végeztünk felújításokat. Ott az az ajtók, nyílászárók cseréje is megtörtént. Most a sport felé is igyekszünk egy fejlesztést végrehajtani.
Aki szeretne idén is részt venni a Szak-Ma Bálon és támogatni az iskolát, még március 31-ig jelentkezhet a jótékonysági eseményre az iskola titkáránál, aki részletes felvilágítást is ad majd a bál programjáról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”
Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN
Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT
Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA
Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.
