Hírek
2023. Május 10. 05:01, szerda |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
IDEGESÍTETTE A TÉRFIGYELŐ KAMERA, EZÉRT TÖNKRETETTE
Több százezer forint kárt okozott pár suhintással egy férfi Tiszabőn. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost.
A megalapozott gyanú szerint egy helyi lakos 2023. május 2-án 0 óra 51 perckor Tiszabőn, a Béke utca és a Vásártér utca közötti oszlopra kihelyezett térfigyelő kamerára egy körülbelül 3 méter hosszú, 5 cm átmérőjű faággal legalább ötször ráütött, amitől a kamera üzemképtelenné vált. Annak ellenére, hogy a készülék megrongálódott, az még a cselekményről felvételt készített, ami alapján a helyi rendőrök személyismeretüknek köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőt, és 2023. május 8-án előállították a Kunhegyesi Rendőrőrse. A gyanúsítottként kihallgatott 30 éves férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét azzal indokolta, hogy idegesítik a kihelyezett térfigyelő kamerák, mert „felvesznek mindent, amit csinálok”.
A rendőrök megállapították, hogy a Karcagi Rendőrkapitányság korábban a férfi körözését rendelte el meg nem fizetett szabálysértési, valamint helyszíni bírság miatt, ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe átszállították.
A Karcagi Rendőrkapitányság garázdaság, valamint rongálás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
VADFELDOLGOZÓT TERVEZ A NAGYKUN VADÁSZTÁRSASÁG
Vadfeldolgozó üzem létesítését tervezi a Karcagi Nagykun Vadásztársaság.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
IDÉN IS NÉPSZERŰ A LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM
A 2013-as indulás óta a legnehezebb évet élik meg a konyhakert tulajdonosok, a tavaszi aszály és a szélsőséges időjárás miatt.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
SNICCERREL TÁMADT A ZAVART NŐ JÁSZLADÁNYBAN
Vérbe fagyva, sokkos állapotban találtak rá arra a középkorú férfira, akit Jászladány egyik zöldségesüzlete előtt támadtak meg.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
LEKAPCSOLTAK KÉT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI DÍLERT
Törökszentmiklóson két kábítószer-kereskedőt juttattak rácsok mögé a rendőrök.
