Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2022. Szeptember 26. 05:01, hétfő | Helyi

HONVÉDELMI TÁBOR KENDERESEN

HONVÉDELMI TÁBOR KENDERESEN

Kenderesen tartott „Harcos” tábort a Magyar Honvédség, mely 2016 óta rendez honvédelmi táborokat 12 és 18 éves diákoknak.

Az öt nap alatt az országból több településéről és határon túlról érkezett diákok játékosan, csapatban, tapasztalt katonáktól tanulhattak olyan túlélési, egészségügyi és önvédelmi technikákat, amelyeket a mindennapi életben is hasznosíthatnak majd. A tábor célja az volt, hogy megismertessék a fiatalokkal a katonák mindennapi életét, hogy akár közülük többen is a Magyar Honvédség valamelyik tanintézetében folytassák tanulmányiakat.
Szabó Bálint Nagyváradról érkezett, ő lett a legeredményesebb táborozó. Második alkalommal vett részt a táborban, amely nagy élmény volt számára. Katonai iskolába szeretne menni, ez előnyt jelent majd neki. Az öt nap hatalmas élményt adott, olyat, amit máshol nem élhetett volna át. Örökké megmaradó tapasztalatokkal gazdagodott, az önfegyelme is megnőtt, sok olyan dolgot megtanult, ami a hétköznapokon is jól jön majd neki.

Az egyik résztvevő lány Budapestről érkezett. Elmondta, hogy fura volt, hogy vele együtt csak hárman voltak lányok, de szerencsére megvolt köztük az összhang. Azt is elárulta, hogy a harci táborba azért jött, mert szeret új dolgokat kipróbálni. Önfegyelmet kapott és tudatosabb lesz a jövőben. A honvédelmi vonal nem érdekli, ez a tábor csak egy kaland volt számára.

A kenderesi Gondos Norbert Béla ki akarta próbálni a katonai életet, a legnehezebb neki a korai kelés volt. Sok barátra talált, s nem kizárható számára a honvédelmi vonal sem, megtetszett neki a katonai élet. A rendrakás, a fegyelem sokkal fontosabb lett az ősztől középiskolás fiú számára.

A 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóaljkenderesi táborát Bogdán Péter polgármester és Pálinkás Tibor alezredes zárta be.

A zárónapon a tapasztalt katonáktól tanultakból rövid bemutatót tartottak a kadétok szüleiknek, majd átvették az "Obsit"-ot Pálinkás Tibor alezredestől.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK

Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN

Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

ELBALLAGTAK A GIMISEK IS

A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.