Hírek
2023. Március 22. 11:43, szerda |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYÉBŐL
Az elmúlt 24 óra rendőrségi híreiből
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a vármegye rendőrei 2 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá 2 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Egy győri lakos közlekedett tehergépkocsival a 4. számú főúton Karcag irányából Kenderes felé 2023. március 21-én 15 óra 40 perc körül. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi okból megálló járműszerelvény mögött, ami miatt annak hátuljának ütközött. A fékező tehergépkocsiba a mögötte közlekedő, kellő követési távolságot szintén nem tartó személygépjármű csapódott. A baleset következtében a személyautó sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a helyesen megválasztott sebesség és a megfelelő követési távolság betartása kiemelten fontos. Kérjük, hogy mindig tartsanak kellő követési távolságot az előttük haladó járműtől, hogy annak hirtelen fékezése esetén is biztonsággal meg tudjanak állni!
…, hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
