Hírek
2022. Február 10. 10:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL
Az elmúlt 24 órában két súlyos baleset történt a megyében.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Egy kőteleki lakos közlekedett személygépkocsival Nagykörű irányából Szolnok felé 2022. február 9-én a délelőtti órákban. A sofőr egy jobbra ívelő útkanyarulatban ráhajtott az esőtől felázott, murvás útpadkára, ezért hirtelen balra kormányozta járművét. Ekkor a gépkocsi a nedves aszfalton megcsúszott és nekiütközött a szemközti forgalmi sávban haladó autónak, ami az útárokba csapódott. A baleset következtében a szemből érkező gépkocsi sofőrje és a másik jármű utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy mindig az út és a látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek! Közlekedésük során vegyék figyelembe az életkori sajátosságukat, a vezetési rutinjukat. A gépkocsi sebességét úgy válasszák meg, hogy az adott útviszonyoknak megfelelően – ami lehet egy útkanyarulat, vagy kereszteződés – a váratlanul fellépő helyzetekre időben, baleset bekövetkezése nélkül tudjanak reagálni.
...hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN
A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.
