Hírek
2021. Május 29. 07:06, szombat | Helyi
HAMAROSAN KÖLTÖZNEK A MEGÚJÚLT SZÉKHÁZBA
Molnár Páltól, a Városgondnokság vezetőjétől megtudtuk, hogy befejeződött a Villamos utcai székház felújítása, így a hónap végéig kiköltöznek a Nagykun Látogatóközpontból.
Május 31-ig kell kiköltözni a Villamos úti megújult szép irodaépületbe, amit pályázat keretében sikerült felújítani. Ebben országgyűlési képviselőnk, F. Kovács Sándor segített, amikor még megyei közgyűlési elnök volt.
Akkor kereste meg Molnár Pál, hogy nagyon rossz állapotban van az épület, amit a helyszínen az elnök is megnézett, s rövid idő múlva jelezte, van olyan pályázati forrás, amelybe be lehet az irodaépület felújítását illeszteni.
A Városgondnokság valamennyi dolgozója nevében köszöni Molnár Pál F. Kovács Sándor segítségét, mert nagyon rossz épület volt már ez.
Az épület az 1900-as évek elején villamos energia termeléséhez szükséges gépház volt, amely a város közvilágítását látta el dízelmotorok segítségével. Később a Titász költözött ide, majd a Városgazdálkodás székhelyévé vált az épület.
Mára a kor színvonalát messze alulmúlta már hőszigetelésben, vízszigetelésben, energetikailag, tehát minden statikailag mindenféleképpen fontos volt már a felújítás.
Az épület felújítása úgy készült, hogy a tervezővel a részleteiben végigtudta beszélni Molnár Pál, hogy a napi munkájukban mire van szükségük.
Így a funkcionalitásnak megfelelően tudták kialakítani az épületet a dolgozókat is kiszolgáló helyiségekkel.
Júniustól minden ügyet már a Városgondnokság Villamos utcai székházban lehet majd intézni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A KUTHEN UTCAI ÓVODÁSOKRA
A Kuthen utcai óvodában is a télhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal töltik el az időt a gyerekek, de sokat vannak a szabadban is.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT HANGYÁSI TIBORNÉ
Városunkban idén is átadásra kerültek a legrangosabb kulturális elismerések.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
NÉGY ÚJABB DROGDÍLERT KAPCSOLTAK LE
A Tiszafüredi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta 4 férfi letartóztatását.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
MINISZTERI ELISMERÉS
Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola vezetője a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett vármegyei ünnepségen.

