Hírek
2024. Szeptember 24. 13:54, kedd |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Hálátlan unoka

Saját nagyapját lopta meg kétszer is egy jászjákóhalmai fiatal. A nyomozók őrizetbe vették.
Valaki egy korábban kibontott és elvitt ablak nyílásán mászott be egy jászjákóhalmai házba szeptember 12-ére virradóra, és az ágyon lévő párna alól elvitt egy pénztárcát, amiben 14 ezer forint volt. Csakhamar kiderült, az elkövető nem más, mint a sértett unokája. Arra is fény derült a nyomozás során, hogy az ablakot is ő bontotta ki és lopta el szeptember 4-én. A nyomozók egy harmadik bűncselekménnyel is meggyanúsították a bűnelkövetőt, ugyanis szeptember 9-én egy jászjákóhalmai házból 55 ezer forintját vitte el egy helyi asszonynak, aki egy dobozban tartotta megtakarítását. Elfogták és előállították a 18 éves fiatalt a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol háromrendbeli lopás miatt hallgatták ki. Beismerő vallomást tett: elmondta, hogy a megszerzett összegekből cipőt és ruhát vett, az ablakot pedig rég eladta. A nyomozó hatóság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és kezdeményezik letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek
Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben
Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek
Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság
Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem
2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek
Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban
Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat
2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek
A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon
Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik