Hírek
2024. Július 25. 16:51, csütörtök | Helyi
HALÁLOS KÖZÚTI BALESETET OKOZOTT
A Szolnoki Járási Ügyészség halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy jászberényi férfi ellen.
A Szolnoki Járási Ügyészség vádirata szerint egy 25 éves jászberényi férfit a Szolnoki Járásbíróság még 2023. május 19-én, jogerősen 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt.
A jogosítvánnyal sosem rendelkező, cselekményei elkövetésekor büntetőeljárás hatálya alatt álló férfit jelen tetteit megelőző egy teljes évben összesen hét alkalommal vonták felelősségre közlekedési szabálysértés elkövetése miatt.
A férfit azonban az eltiltás sohasem tartotta vissza attól, hogy a volán mögé üljön. Így történt ez 2023. július 29-én Jászberényben, majd 2023. augusztus 16-án is Szolnokon, ahol ráadásul igazoltatták is őt a rendőrök járművezetés közben.
Végzete azonban utolérte, ám még nála is szerencsétlenebbül járt egy ismerőse.
A fiatal férfi 2023. augusztus 23-án reggel, Jászjákóhalma külterületén, a 31. számú úton közlekedett hölgyutasával. A fiatalember a vezetés közben új pszichoaktív anyag, „kristály” hatása alatt állt, ami miatt alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre.
A férfi mintegy 130-135 km/órás sebességgel hajtott be egy balra ívelő útkanyarulatba, majd a kanyarodás során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ekkor autóját hirtelen jobbra kormányozta, amitől a jármű elvesztette stabilitását, és a jobb oldali útárokba sodródott, ahol az autó 115-120 km/órás sebességgel fákkalés egy jelzőtáblával ütközött.
A biztonsági övet nem használó utast a mentősök újraélesztették,azonban kórházba szállítását követően a hölgy a balesetből kifolyólag elszenvedett sérülései következtében elhunyt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 16. 17:41, kedd | Helyi
Téli fénycsodák öt városban
Öt város, ahol télen is életre kelnek az ikonikus helyszínek
2025. December 13. 18:01, szombat | Helyi
KABÁTUJJAL TÜNTETTE EL A NYOMOKAT
Kabátujjal tüntette el a nyomokat maga után a tolvaj, aki az egyik kunszentmártoni áruház parkolójában kamionokat próbált kinyitni.
2025. December 13. 17:57, szombat | Helyi
ISMÉT ÉLETET MENTETT A SZÉN-MONOXID ÉRZÉKELŐ
Ezúttal Tiszaföldváron, egy Darvas úti családi házban tett jó szolgálatot a készülék.
2025. December 13. 17:54, szombat | Helyi
MEGLŐTTEK EGY POSTÁST SZOLNOKON
A Szolnoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 20 éves fiatalemberrel szemben, aki gumilövedékes játékfegyverrel okozott súlyos sérüléseket egy postásnak.
