Hírek
2021. December 20. 15:03, hétfő |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
GYORS FELDERÍTÉS
A karcagi rendőrök a kamerafelvétel alapján azonosították azt a férfit, aki a lottózóban felejtett pénztárcát zsebre tette.
Egy püspökladányi lakos tett bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságra 2021. december 19-én, mert egy helyi áruházi lottózóban felejtette a pénztárcáját, amiben személyes okmányai, valamint több mint 300 ezer forint és 150 euro készpénz volt. A sértett betért vásárolni az élelmiszerüzletbe is, majd a pénztárnál, a fizetéskor észlelte tárcája hiányát. Azonnal eszébe jutott, hogy a lottózóban felejtette az értéket, azonban ott már hiába kereste, hiszen ismeretlen személy magával vitte.
Bejelentést követően az egyenruhások ellenőrizték a rendelkezésre álló kamerafelvételeket, és a siker nem maradt el. Az egyik rendőr ugyanis felismerte azt a karcagi lakost, aki a bűncselekményt megvalósította. A nyomozók elfogták és előállították a rendőrkapitányságra a 47 éves férfit, akit lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak.
A terhelt beismerő vallomást tett. Kár lett volna tagadnia, hiszen a rendőrök a pénztárcát ruházat-átvizsgáláskor megtalálták, azt a jogos tulajdonosnak visszaadták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 05:00, szerda | Helyi
BAJBA KERÜLT KUTYÁT MENTETTEK ZAGYVARÉKASON
Egy szerencsétlenül járt kutya beszorult egy kerítés elemei közé Zagyvarékason úgy, hogy önerőből nem tudott kiszabadulni.
2026. Február 25. 05:00, szerda | Helyi
ROSSZ VÉGET ÉRT AZ ESTI HÁZIBULI
A Szolnoki Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy karcagi fiatalemberrel szemben.
2026. Február 24. 11:56, kedd | Helyi
Elektromos kapcsolószekrény égett Mezőtúron
Kigyulladt egy elektromos kapcsolószekrény szombatra virradó éjjel Mezőtúron, a Puskin utcában.
2026. Február 24. 11:55, kedd | Helyi
Felborult egy kamion Kunszentmártonnál
Árokba borult egy kávét szállító nyerges vontató pénteken délután a 442-es számú főúton, Kunszentmárton térségében.
