Városlista
2025. február 13, csütörtök - Ella, Linda

Hírek

2013. November 27. 11:28, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Gyermeket megmérgező nő ellen emeltek vádat Kecskeméten

Gyermeket megmérgező nő ellen emeltek vádat Kecskeméten

Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy nő ellen, aki Dunaegyházán gyógyszerekkel akarta megmérgezni gondozójának 11 éves lányát - közölte a megyei főügyészség sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Schmidt Gábor közleménye szerint a vádlott közös háztartásban élt Dunaegyházán az őt gondozó nővel, annak élettársával és a pár hét kiskorú gyermekével.
A gondozó élettársa ellen 2012. november végén erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás indult, majd előzetes letartóztatásba helyezték, mert azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta a vádlottat.
Az erőszakos közösülés miatt folyó eljárás megrontotta a vádlott és a gondozója közötti jó viszonyt, de a nő továbbra is ellátta a vádlottat. A nyugtatókat és altatókat rendszeresen szedő vádlott 2013. április 21-én a lakás konyhájában egyedül maradt gondozójának 11 éves lányával, és azt ígérte a gyermeknek, hogy ha beveszi az általa adott gyógyszereket, akkor olyan vallomást tesz, amelynek alapján a gyermek apja hazajöhet az előzetes letartóztatásból.
Ezután a vádlott átadott a gyermeknek két fajta, összesen 12 szem nyugtatót, amelyeket a lány lenyelt. A gyermekkorú sértett rövid időn belül rosszul lett, majd az édesanya által értesített mentők kórházba vitték, ahol kimosták a gyomrát.
A közlemény szerint, a gyermek enyhe fokú mérgezést szenvedett, azonban a gyors és szakszerű orvosi ellátás hiányában a mérgezés halálos kimenetelű is lehetett volna.
A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottját a főügyészség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
A megyei főügyészség közleménye kitér arra, hogy a bűncselekmény miatt 10 évtől 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek

Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében

Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.

2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek

ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt

Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt

2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek

Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták

A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását

2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek

Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi

A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.