Hírek
2024. Február 05. 14:05, hétfő |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
FÜTYÜLT A BŰNÜGYI FELÜGYELETRE
Egy öntörvényű fiatal tetézte a bajt, még egy kerékpárt is ellopott Jászberényben. Őrizetbe vették a rendőrök.
Egy 23 éves helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február 2-án délelőtt egy jászberényi biciklitárolóból elvitt egy lezáratlanul hagyott, 60 ezer forint értékű kerékpárt. A rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították a tettest, akit dél körül – éppen a lopott biciklivel – állítottak meg. A fiatalt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség miatt hallgatták ki. Beismerő vallomást tett. A rendőrök lefoglalták a kerékpárt, és visszaadták a tulajdonosnak.
A férfi helyzetét nem könnyítette meg az a tény, hogy a cselekményt bűnügyi felügyelet hatálya alatt követte el. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
A kerékpárlopást a rendőrök a gyanúsított ellen folyamatban lévő korábbi üggyel egyesítették, amit sikkasztás és ötrendbeli lopás miatt jelenleg is vizsgálnak.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának a biciklilopások megelőzését célzó ajánlásai mindig aktuálisak! Kérjük, olvassák el prevenciós tippjeinket!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
