Hírek
2021. Április 23. 09:06, péntek | Helyi
FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK

Koncz Tibor esperes úrral beszélgetünk a kálvin u. 5.-számú iskola épülete előtt, hiszen mögöttünk munkálatok zajlanak, de mi is történik pontosan?
- Nagyon örülök a találkozásnak. Ez nagyon nagy boldogság, amikor már nemcsak látni, hanem hallani is lehet, vagy nem csak hallani, hanem látni is, hogy valami munka elindult. Ez egy régi, nagyjából 2-2,5 éves pályázatunk, aminek mindenféle pályázati menedzselése miatt eléggé elcsúsztunk, de most végre el tudtuk kezdeni. A Kálvin ötnek a tetőszerkezet, illetve a nyílászáróinak a cseréje, illetve a belső festés és a szalagparketta csere az, ami van ebben a pályázatban. Ez egy nagyobb pályázatnak a része, pontosabban, azt talán többen tudják a bennünket figyelők és hallgatók közül, hogy ide egy telek összevonással a parókiának a telkéből mi átadtunk egy olyan 2000 négyzetmétert és ide egy tornatermet tervezünk építeni.
Ez a két pályázat egymásra várt, mert ez a felújítás azzal lesz teljes, amikor megépül a tornaterem, és ezt a régi épülettel össze fogjuk kötni. A pályázatból most kimarad a teljes felújítás, mert az összekötéssel lesz az majd megoldva. Ez nagyjából egy 80 milliós renoválás. 2012-ben vásároltuk meg ezt az épületet az önkormányzattól, és azóta belső felújítások voltak, de ilyen jellegű, ilyen nagyságrendű renoválás nem. Azt kell, hogy mondjam, hogy ha sikerülne majd később még a külsőre is valami úton-módon pénzt találnunk, akkor egy ékszerdoboz az, amivé válhat a Kálvin 5-ös épület.
- Ebben az épületben kik tanulnak?
- Nálunk az az elv, hogy nem szeretjük nagyon összeereszteni a különböző életkorú csapatokat, tehát ilyen generációs megosztás van. Nyilván beszoktatás céllal, meg hát azért egy nyolc éves, meg egy tizennégy éves, az nem csak szellemi, hanem fizikális és nemcsak fizikális, hanem szellemi szakadék tátong közöttük, tehát ilyen nagyságrendben vannak egymástól távol. Nálunk az a szakmai elv, hogy az első, második az a Varró u. 4-ben szokik be, a harmadik, negyedik van itt. Ugye a harmadik, negyedik megy majd föl a felsőbe, már nem kicsik, de még azért nem olyan nagyok. Úgyhogy ez tulajdonképpen egy beszoktató területünk. Itt van nyolc tanterem és akkor nagyjából három osztálynyi évfolyam szerint, és két évfolyamnál pedig hat osztálynyi gyerek itt kényelmesen elfér. Ez nekik egy ideális, hiszen itt van játszótér is, valóban az ő korosztályuknak megfelelő.
- A munkálatokkal mikorra végeznek? Ezzel legalábbis mikor kezdik a tornatervet?
- A tornateremmel kezdem. A tornateremnél egy pályázati előírásnak megfelelően most tervmódosítást kellett csinálnunk, és ez nyilván tolja az időt, de a tervnek a megrendelésében vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a tornaterem jövőre készül el. Ez az épület, pontosabban ennek az épületnek a felújítása pedig tekintettel arra, hogy most a gyerekek még ha vissza is jönnek az alsóbb osztályosok, azokat át tudjuk transzportálni a nagy épületbe, és így tudnak folyamatosan dolgozni, véleményem szerint ez május végéig fog eltartani. Tehát május végére úgy kell ennek az épületnek kinézni, hogy a teljes tetőszerkezet csere, lehet is látni a munkálatokat és a nyílászárók maximális számban kicserélése. Nagyon bízom benne, hogy ez is reális lesz. Különösen is a homlokzatnál vagyok úgy, hogy az nagyon munka lesz, mert egy műemlék épületről beszélünk. Tehát itt nem úgy van, hogy hozzányúlunk, a belsőt könnyebben tudjuk cserélni. Szerintem lehet, hogy lesz csúszásunk, hiszen a műemlékeket folyamatosan kell kérdezni, hogy milyen elképzeléseik vannak. Hát a belső tisztasági festés, azt gondolom, hogy az is meglesz időben. Tehát ez a május vége, ez a reális.
- Köszönjük szépen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI
Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET
Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE
A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.
2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi
SNICCERREL RABOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.