Hírek
2019. Augusztus 15. 18:00, csütörtök | Helyi
F. Kovács Sándor sajtóközleménye
Nagyné László Erzsébet - a karcagi önkormányzat Fidesz által támogatott képviselője - évek óta kifogástalanul és a választók megelégedésére végzi munkáját.
A karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatójaként az ország egyik legsikeresebb egészségügyi vezetője. Munkáját kitűnően végzi.
Az elmúlt napokban a sajtóban megjelent gyanúsítgatások, rágalmak minden alapot nélkülöznek. Bebizonyosodott, hogy soha semmilyen módon nem kért, nem kapott és nem adott jogtalan előnyt.
A karcagi Rendőrkapitányság és a Kátai Gábor Kórház közötti folyamatos kapcsolattartást egy, a 2018. március 12-én kötött kétoldalú megállapodás teszi lehetővé. Így minden esetben a megállapodásban foglaltak szerint jártak el az érintettek.
Bűncselekmény gyanúja ott merül fel, ahol valaki, vagy valakik rendőröket bíztak meg, hogy a rendőrségen belül jogtalan, titkos hangfelvételt készítsenek és érzékeny, személyes adatokat (pl. egészségügyi állapot) juttassanak el a megbízóikhoz, akik ezt nagy nyilvánosságra hozták.
Az ügyben érintettek a szükséges jogi lépéseket már megtették. Reméljük, hogy a nyomozás fényt derít a tettesekre és megbízóikra, valamint elégtételt biztosítanak a jogtalanul meghurcolt köztiszteletben álló szakemberek számára.
Tisztelettel:
F. Kovács Sándor
országgyűlési képviselő
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 19:49, kedd | Helyi
Minden évben gondoljunk a kéményseprésre
A kémények ellenőrzése elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy otthonunkat biztonságban tudjuk. A rendszeres kéménysepréssel megelőzhető a kéménytűz kialakulása, amely szerencsétlen esetben hatalmas károkat okozhat.
2024. December 17. 09:01, kedd | Helyi
Az elmúlt 24 órában történt
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.
2024. December 16. 12:52, hétfő | Helyi
Állásajánlatok
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai:
2024. December 16. 11:21, hétfő | Helyi
Felborult egy autó Tiszaszentimrénél
Árokba csapódott egy személygépkocsi vasárnap délután Tiszaszentimre külterületén.