Hírek
2013. Január 03. 06:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Éveket adhat egy kis súlyfölösleg?

Meglepő eredményeket hozott egy új nemzetközi felmérés, amely megállapította, hogy bár az elhízás növeli a korai halálozás kockázatát, egy kis súlyfölösleg még nem káros, sőt csökkenti azt - számol be a Health Day. A felmérés közel három millió felnőtt adatai alapján készült.
'Azok, akiknek egy kis súlyfölöslegük van, nagyobb eséllyel élik túl a különböző betegségeket' - mondta a tanulmány szerzője, Katherine Flegal, az amerikai Járványügyi-és Megelőzési Központ, a CDC vezető kutatója.
Flegal rámutatott, hogy ezt több tényező is magyarázhatja. Egyrészt azok, akik egy kicsit vannak elhízva, gyakrabban járnak orvoshoz, így különböző vizsgálatokon is gyakrabban esnek át. A szervezetük valószínűleg erősebb és ellenállóbb különböző betegségek esetén.
A tanulmány keretében Flegal és csapata több mint hárommillió ember adatait gyűjtötte össze 97 korábbi tanulmány alapján szerte a világból. A BMI értéken alapuló átfogó nemzetközi tanulmány megállapította, hogy a normál testsúlyúakhoz képest a kis fölösleggel küzdőknek 6 százalékkal kisebb az esélyük az elhalálozásra. Mindazonáltal a túlsúlyosaknak 18 százalékkal nagyobb az esélyük a korai halálozásra összehasonlítva a normál súlyúakkal.
Bár a tanulmány összefüggést talált a testsúly és a korai halálozás rizikója között, ez nem jelent ok-okozati összefüggést, és a szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a testsúly önmagában nem jósolja meg az egészségügyi állapotot és a halálozás rizikóját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:38, csütörtök | Életmód
Meteorológia: immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát
Immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát, ami rendkívüli; a hóhiány elsődleges oka a telek enyhesége - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben.
2025. Április 16. 07:31, szerda | Életmód
Agrárminisztérium: mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.