Hírek
2021. Július 07. 06:25, szerda | Helyi
EREDMÉNYES VERSENYEKEN VAN TÚL SZABÓ MIKLÓS
Szabó Miklóssal, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola ötödikesével beszélgettünk arról, milyen egy online matek verseny.
Kedvencem a matek, igazság szerint azért is, mert megy, meg mert olyanokat tanulunk benne, ami tetszik és könnyen tudom értelmezni - mondja a kis matekzseni, aki most egy online versenyen vett részt.
Előtte sok feladatlapot és sok nehéz feladatot átnézett. Meglepetésére a Curie Országos matematika verseny nem is volt annyira nehéz, így belefért a másfél órába. Taktikája nem volt, sorban, egymás után oldotta meg a feladatokat,s már akkor érezte, jól teljesített, az országos versenyen nyolcadik helyen végzett, de még vannak hátra versenyei.
A matek mellett kedvence a honismeret, a történelem, amit papája szerettetett meg vele.
Délután megtanul, utána játszik a kutyáikkal, nem unatkozik sosem , hiszen kistesójával is sokat játszik.
Félévkor mindenből ötöse volt, év végére is ugyanez várható.
Nagyon várta, hogy újra beülhessen az iskolapadba és barátaival lehessen.
Otthon szüleinek is segít, ha kell, kertet locsol és várja már az úszásórákat is a fürdőben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
