Hírek
2024. Augusztus 08. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
ELVITTE AZ AUTÓT, MAJD ÖSSZETÖRTE

Elvitte az utcán nyitva felejtett autót, majd össze is törte. Az ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat egy 16 éves fiatalemberrel szemben, aki az engedély nélkül elvitt kocsit összetörte.
A Szolnoki Járási Ügyészség vádirata szerint a fiatalkorú elkövető 2023. október 3-án éjszaka Jászárokszálláson sétálva talált egy lezáratlan személygépkocsit, melyben benne volt az indítókulcs is, majd úgy döntött, hogy a járművet a tulajdonos engedélye nélkül elviszi, hogy azzal kocsikázzon egyet. A fiú a gépkocsiba utasként felvette 3 ismerősét is, majd Jászárokszállásról Erkre mentek a járművel a fiatalok úgy, hogy a személygépkocsit a vádlott vezette. A fiú Erk lakott területén belül haladva – mivel nem az utat figyelte - az útról lesodródott, és az autóval felborult, mely baleset következtében a vádlott és egyik utasa 8 napon belül gyógyuló horzsolásos sérüléseket szenvedtek el.
A fiatalember – miután értesült róla, hogy a helyszínre érkező személyek értesítették a rendőrséget és a mentőket – a felelősségre-vonástól tartva a baleset helyszínéről elszaladt.
Az ügyészség vádiratában - a próbára bocsátás hatálya alatt álló és más büntetőügyből kifolyólag közben letartóztatásba került - vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását és pártfogó felügyelet alkalmazását indítványozta, az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog döntést hozni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
A Szent Pál Marista Általános Iskola diákjai számos programon vehettek részt az intézmény fennállásának 15. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozatnak köszönhetően.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
ÜNNEPÉLYES TELEPHELY ÁTADÓ
Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a holland Nijhof- Wassink Kft. A cég ezt a jubileumot azzal is emlékezetessé tette, hogy felavatta karcagi telephelyét.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
SZÉPÜL A GAZDAHÁZ
Minden évben egy kis lépéssel közelebb kerül a teljes felújítás állapotához a Gazdaház. Amely idén már biztosan nem fog beázni, ugyanis a kivitelező végzett a tetőszerkezet felújításával.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
KÉT RABLÁS EGY NAPON
A szolnoki rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták azt gátlástalan férfit, aki késsel rabolt ki két embert is ugyanazon a napon.