Hírek
2012. Július 26. 11:50, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Előzetes letartóztatásban a téti lövöldözés gyanúsítottja
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság csütörtökön azt a férfit, aki a gyanú szerint három nappal korábban fegyverrel vett elégtételt egy kocsmai sérelemért.
Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája azt közölte az MTI-vel: V. Miklóst az ügyészség több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítja. A férfi az ügyben részletes vallomást tett; azt mondta, nem akart ölni, ám a nyomozás állása szerint mégis megalapozott ennek gyanúja. Az előzetes letartóztatás elrendelésének szükségességét a bíróság egyrészt a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával és a magas büntetési tétellel indokolta. A bűncselekményt a büntető törvénykönyv 10 évtől 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Emellett megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén, akadályozná a büntetőeljárás zavartalan lefolytatását - közölte Máté Kinga. Tájékoztatása szerint a döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így a határozat nem jogerős. A rendőrség korábban azt közölte: hétfő este egy téti borozóban két koroncói lakos megvert egy 51 éves tét-lesvárpusztai férfit, akinek ennek következtében eltört az orra. Amikor a koroncóiak lovaskocsival hazafelé tartottak, rájuk lőttek annál a településrésznél, ahol a sértett lakik; az egyik férfi, valamint az egyik ló megsérült. A lövések leadásával gyanúsított, 51 éves férfit a rendőrök nem sokkal később őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
