Hírek
2016. Február 15. 13:04, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Elkészült a Föld legritkább ásványainak katalógusa

Amerikai kutatók elkészítették a Föld legritkább ásványainak katalógusát. A 2500 ásványfajta mindegyike annyira kivételes, hogy legfeljebb öt helyen fordul elő a Földön, néhányból pedig csak gyűszűnyi mennyiség létezik
- írja a BBC News. Az American Mineralogist című szaklapban közölt tanulmány szerint mégis fontosak, mert alapvető ismereteket szerezhetünk belőlük a bolygó összetételéről, a különlegességek némelyike pedig a technológiai ipar számára bizonyulhat hasznosak.
"A kutatók eddig mintegy 5000 ásványt azonosítottak, és kiderült, hogy közülük kevesebb mint száz alkotja a földkéreg szinte teljes egészét, a többi ritka. Az igazi különlegességekből azonban, amelyek legfeljebb öt helyen találhatók a bolygón, nagyjából 2500 létezik" - mondta Robert Hazen, a washingtoni Carnegie Intézet tudósa, aki Jesse Ausubellel, a Rockefeller Egyetem munkatársával együtt a tanulmányt készítette.
A ritka kövek nagyon sok információval szolgálnak arról, mennyiben különbözik a Föld a Holdtól, a Marstól vagy a Merkúrtól, ahol ugyanazok a gyakori ásványok megtalálhatók, mint a Földön, ám a ritkaságok azok, amelyek a Földet sajátossá teszik - jelentette ki a tudós.
A földpátot, a kvarcot és a csillámpalát mindenütt megtalálni, azonban a kobaltominit, az abelszonit, a fingerit vagy az edojlerit olyan ásványok, amelyek csak tökéletes körülmények között jönnek létre: szükséges hozzá az atomi összetevők pontos száma, a megfelelő hőmérséklet és nyomás.
Vannak továbbá olyan fajták, amelyek azonnal szétesnek, amint nedvesség vagy napfény éri őket, az utóbbiak közé tartozik az edojlerit vagy a szideronátrit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.
2025. Október 01. 07:48, szerda | Külföld
Izraeli- palesztin - Benjámin Netanjahu: a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad
2025. Október 01. 07:47, szerda | Külföld
Horvát kormányfő: hiba volt eladni az INA részvényeit
Hiba volt eladni az INA horvát olajipari vállalat részvényeit, különösen igaz ez az energiaválság tapasztalatai után -