Hírek
2024. Június 13. 06:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Elindult a MÁV-Volán-csoport EMMA elnevezésű egységes utazástervezője
Tesztüzemben megkezdte működését szerdán a MÁV-Volán-csoport EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) elnevezésű utazástervezője.
Az EMMA az első olyan, integrált utazástervező platform Magyarországon, mellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, ezáltal pedig gyorsan és megbízhatóan megtervezhető az utazás, ha az utas vonattal, autóbusszal, vagy ezek kombinációjával szeretne eljutni az úticéljába - hangzott el a MÁV Zrt. szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Hegyi Zsolt, a MÁV-Start Zrt. szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese elmondta: egy évtizede szakmai igény, másfél éve pedig egyértelmű politikai akarat is van arra, hogy a helyközi közlekedésben működő vállalatok által nyújtott szolgáltatások egy hálózattá álljanak össze és országosan is közös kötelékben nyújtsanak szolgáltatást.
Felidézte, hogy az ország- és vármegyebérletek tavalyi bevezetése jelentette az első lépést az egységes, integrált közösségi közlekedés útján, majd idén március 1-jétől egyszerűsítették, egységesítették és kiterjesztették a kedvezmény- és tarifarendszert.
Az integrált hálózat kialakítása érdekében tett újabb lépést jelenti az egységes menetrendi kereső, az EMMA megvalósulása - tette hozzá.
A menetrendi keresőbe 70 település közlekedési hálózata került be, ezzel alkalmassá vált arra, hogy Magyarország két tetszőleges pontja között megmutassa az eljutási lehetőségeket - ismertette Hegyi Zsolt.
A MÁV Zrt. írásos tájékoztatója szerint a közeljövőben megújuló MÁV-app és az ELVIRA platform után az EMMA a MÁV-Volán-csoport digitális portfóliójának legújabb tagja. A MÁV-Start, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz helyközi járatai mellett az egyes helyi járatok menetrendi és valós idejű, forgalmi adatait egyaránt megjelenítő szolgáltatás az emma.mav.hu weboldalon érhető el.
Az EMMA célja, hogy teljes útvonaltervet javasoljon a felhasználóknak belföldön két tetszőleges pont között vonattal, HÉV-vel, helyközi autóbusszal vagy a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamossal, valamint több mint 70 település helyi járataival (például BKK, DKV, MVK, SZKT, Volánbusz helyi járatok) egyaránt.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az EMMA nem váltja ki a megszokott jegyértékesítési felületet, a megfelelő útvonal megtervezése és kiválasztása után egy gombnyomással az ELVIRA-ra (jegy.mav.hu oldalra) jutva vásárolható meg a vonatjegy.
Az éles tesztüzemből adódó tapasztalatok alapján a társaság dolgozik az EMMA funkcióinak továbbfejlesztésén, újabb települések integrálásán is.
A széleskörű véleménygyűjtés érdekében az észrevételeket már most is fogadják az eszrevetel@mav-start.hu e-mail címen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
