Hírek
2024. Január 31. 05:01, szerda | Helyi
ELALUDT MUNKAHELYÉN AZ ITTASSÁGTÓL
Jogerősen, tárgyalás mellőzésével pénzbüntetésre ítélte a Járásbíróság azt a vasutast, aki ittasan elaludt a munkahelyén, ami miatt részlegesen leállt a vonatközlekedés is.
A vádlott 1994 óta állt a MÁV Zrt. alkalmazásában forgalmi szolgálattevőként, feladatai közé tartozott a közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása, valamint a vasúti jelzőberendezések kezelése.
2022. december 25-én egyedüli alkalmazottként látott el szolgálatot a felsőrajki vasútállomáson, ahol a délutáni munkakezdése után elfogyasztotta a magával hozott egy liter vodkát. Az italtól kora este már szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került, emiatt nem adott szabad jelzést két, település között menetrend szerint közlekedő vonatnak, ezért azok a szomszédos állomásokon kényszerültek várakozni.
A férfit a vonaton és a közeli állomáson szolgálatban lévő kollégái megpróbálták telefonon elérni, de mivel nem jártak sikerrel, értesítették a rendőrséget.
A vasútállomás irodájában alvó, erősen ittas vádlottat a kiérkező járőrök ébresztették fel.
Televíziónk az eset kapcsán felkeresett egy háziorvost, akit megkérdeztünk az alkohol szervezetre és munkavégzésre gyakorolt hatásairól.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
