Hírek
2021. Február 12. 17:54, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Egy férfi, három autó, nyolc jogsértés
A nyomozók őrizetbe vettek egy tiszaföldvári lakost és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Bejelentés érkezett a Tiszaföldvári Rendőrőrsre 2021. február 11-én délután, hogy az egyik helyi orvosi rendelő udvarán és garázsában ismeretlen személy megrongált két gépkocsit, feltételezhetően eltulajdonítási szándékkal, majd az egyikből a forgalmi engedélyt, a másikból pedig orvosi fecskendőket, reflexkalapácsot és két lámpát vitt magával. A rendőrök adatgyűjtés során rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt.
Ezzel párhuzamosan bejelentés érkezett a rendőrségre egy anyagi káros balesetről, aminek okozója elhajtott a helyszínről, de nem jutott messzire, mivel az autóval lehaladt az úttestről, és a gépkocsi elakadt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a baleset helyszínéről elhajtó sofőr azonos az orvosi rendelőnél elkövetett bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakossal. Az egyenruhások megállapították továbbá, hogy a jogsértőt korábban eltiltották a vezetéstől, és az általa vezetett gépjárművet egy tiszaföldvári parkolóból vitte el, ahol nyitott állapotban, indítókulccsal együtt hagyta hátra használója.
A rendőrök a helyi férfit elfogták, és előállították a Tiszaföldvári Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a 45 éves terheltet őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A jogtalanul használt járművet és az eltulajdonított tárgyakat a rendőrök megtalálták, lefoglalták és a sértettek részére visszaadták.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és más bűncselekmények, valamint szabálysértések elkövetése miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
VADFELDOLGOZÓT TERVEZ A NAGYKUN VADÁSZTÁRSASÁG
Vadfeldolgozó üzem létesítését tervezi a Karcagi Nagykun Vadásztársaság.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
IDÉN IS NÉPSZERŰ A LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM
A 2013-as indulás óta a legnehezebb évet élik meg a konyhakert tulajdonosok, a tavaszi aszály és a szélsőséges időjárás miatt.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
SNICCERREL TÁMADT A ZAVART NŐ JÁSZLADÁNYBAN
Vérbe fagyva, sokkos állapotban találtak rá arra a középkorú férfira, akit Jászladány egyik zöldségesüzlete előtt támadtak meg.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
LEKAPCSOLTAK KÉT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI DÍLERT
Törökszentmiklóson két kábítószer-kereskedőt juttattak rácsok mögé a rendőrök.
