Hírek
2021. Július 21. 06:30, szerda | Helyi
DÍJAT VEHETETT ÁT JÓZSA SZABOLCS
A „Karcagi Református Középiskoláért Díj”-at Nt. Koncz Tibor esperes és Tóth Barna igazgató adta át a végzős diáknak.
A ballagási ünnepségen vette át Józsa Szabolcs, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium 12. c osztályosa eredményes tanulmányi és sporttevékenységéért a „Karcagi Református Középiskoláért Díj”-at Nt. Koncz Tibor esperestől és Tóth Barna igazgatótól.
Négy éven át példás magatartású és jeles, illetve kitűnő tanulmányi eredményű tanuló, a Dr. Hajdú-Moharos József Országos Református Földrajzi Tanulmányi Versenyen, a Benkő Gyula Komplex Természettudományi Versenyen, a Kenguru Nemzetközi Matematika Versenyen, a Zrínyi Ilona Matematika Versenyen és a Református Iskolák Országos Matematika Versenyén is a legjobbak között végzett.
Az iskola röplabda csapatával országos döntőben vett részt, az Országos Református Atlétikai Viadalon arany, ezüst és bronzérmet is nyert, az Atlétika Diákolimpia Megyei Döntőjén két első helyet hozott el, de tagja volt a gimnázium labdarúgó csapatának is. Angol nyelvből középfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik.
Ezen eredményekkel járult hozzá az iskola jó hírnevének erősítéséhez. A négy év alatt bejárt tanulmányi és sport útjára büszkén tekint vissza, a digitális oktatás nem jelentett számára gondot.
Közösségi emberként társaival sok programon vett részt osztályfőnöke, Kisari Katalin matematikából sokat segítette a sikerében, de ugyanúgy fizikából is.
Az érettségijével elégedett, a sok tanulás meghozta számára a sikert. Ősztől a debreceni egyetemre készül a villamosmérnöki karra. Ha végez, épületgépészként szeretne dolgozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
