Hírek
2023. Március 02. 05:01, csütörtök | Helyi
DÉKÁNY IMRE TEHETSÉGES DIÁK
Dékány Imrével, a Kiskulcsosi iskola negyedikesével beszélgettünk sportról, zenéről, mert mindkettőben tehetséges.
- Nagyon szeretek hegedülni, hetente kétszer járok hegedű órára, ezért olyan fejlett a kezem. Az éneklésben pedig már most lesz negyedik zsinórban, hogy népdaléneklési versenyre indulok - árulta el a kis tehetség, aki családi indíttatásra kezdett hegedülni.
- A mamám, a mamám gyereke, meg Julika és Böbike néni is hegedűórára jártak. A papámtól örököltem a hangom, s én magamban elhatároztam, hogy igenis szépen akarok énekelni, s év végén énekből kitűnő akarok lenni. A papám nótákat és népdalokat énekelt nekem, kedvencem a Juhásznak jól van dolga és a Hej, Vargáné. Mivel szólóban szeretek énekelni, nem vagyok énekkaros.
- Osztálytársai elé, vagy egy nagyobb közönség elé kiállni és énekelni nagy sikert jelent számára.
- Sokat készülök egy versenyre, a legnehezebb a dallamot megtanulni, a szöveget megjegyezni könnyebb. Voltam városi népdaléneklési versenyen, ott második harmadik helyezést értem el. A zene kikapcsolódást és szeretetet jelent.
- Félévkor 4,10 volt az átlaga. Matematika, magyar irodalom és magyar nyelv, ezekből nem volt meg az ötös, de most megígérte, hogy év végére a matematikát, az olvasást és a nyelvtant is kijavítja.
-Szeretem a könyveket a kezembe fogni, s nem interneten olvasok. Külön azért is, mert most kaptam karácsonyra egy kis teknőst, s azt szeretném jól gondozni és megtudni, hogy mit szeret - mondta Imre, aki azért nem sportol, mert félti a kezét, a sérüléstől, hiszen hegedűsként arra szüksége van. Sokat is gyakorol, vannak kedvenc darabjai is, de most énekversenyre készül- ebből adott is egy kis ízelítőt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.
