Hírek
2018. Április 26. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Csődbűntett miatt hét év börtönre ítéltek egy szegedi építési vállalkozót

Csaknem 900 millió forintos kárt okozó csődbűntett miatt jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy helyi építési vállalkozót - tájékoztatta a bíróság szóvivője szerdán az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság két rendbeli csődbűntettben és hamis magánokirat két rendbeli, folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, és döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság által kiszabott öt és fél év büntetést.
A vádlott 2003 decemberétől 2011 februárjáig ügyvezetőként irányított egy céget és egy másik vállalkozásnak is a vezetője volt. 2009. december 17-én - az érintett kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében - a cég képviseletében mintegy 43 millió forint értékű tárgyi eszközt értékesített a másik vállalkozásnak; a szerződést mindkét fél nevében ő írta alá.
A vevő cég a vételárat nem fizette meg, a színlelt szerződéssel a vádlott a vállalkozás vagyonát akarta csökkenteni, így meghiúsítva a hitelezői követelések kielégítését. Ezt követően papíron más, nagy értékű vagyontárgyakat is értékesített a másik gazdasági társaságnak. A fiktív értékesítést úgy próbálta leplezni, hogy az egyik cég átvállalta a másik vállalkozás bankkal szembeni tartozását, ám ehhez nem kérte az érintett pénzintézet hozzájárulását.
A vádlott a cég vagyonát a fenti színlelt szerződések segítségével összesen több mint 890 millió forint értékű tárgyi eszközzel csökkentette, a kárból csupán 8,8 millió forint térült meg.
Később az általa vezetett másik cég is fizetésképtelenné vált, a férfi itt is valótlan tartalmú szerződéseket kötve hiúsította meg a hitelezők kifizetését.
A törvényszék az elsőfokú döntés súlyosítását a többi között azért látta szükségesnek, mert a férfi a bűncselekményeket a rá korábban - kiemelkedő tárgyi súlyú gazdasági bűncselekmény miatt - kiszabott két év felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik